Kapkodó gazdaságpolitikai barkácsolásról és nagy válságkezelő történelmi példákról készült összefoglaló kötet

Barkácsolás „az élet megrontója, Mely, kancsalúl, festett egekbe néz” – Vörösmarty után szabadon, valahogy így összegezhetnénk László Géza kötetének fő üzenetét, ha Vérbárczy János példáját követnénk. Ő Pintér Béla legújabb darabja, a Réka és az oltatlanok egyik antihőse, és az a szokása, hogy kedve és hangulata szerint ír bele egész sorokat a legismertebb magyar versekbe, vagy cserél ki bennük szavakat.

László Géza persze a legkevésbé sem Vérbárczy, sőt a Gálvölgyi János által megformált radikális idiótával szemben mindenféle populizmustól és összeesküvés-elmélettől irtózik. Olyannyira, hogy amikor először léptek fel radikális és anarchista tömegek a globális pénzügyi rendszer ellen, azt vizionálva, hogy az az uralma alá akarja hajtani a fél világot, vagy tán az egészet, és Magyarországon is akadtak hívei e nézetrendszernek, Király Júliával és a közös munkájuk lezárása napjaiban elhunyt Csontos Lászlóval együtt veretes tanulmányt írtak arról, hogy az új pénzügytechnikai megoldások és innovációk misztifikálása helyett azok értelmezésére volna szükség.

Hátraarcok és személyes sértések: így néz ki jelenleg a magyar gazdaságpolitika

Idén mínuszban, jövőre pedig a nem is oly régi reményekhez mérten feleakkora növekedéssel lehet csak számolni. A múlt heti Közgazdász-vándorgyűlés is kevés okot adott a megnyugvásra: látszott, hogy az igazi gond nem a számokkal van, a visszaeső növekedés és kieső támogatások mellett egyre hangosabban fúj egymásra a gazdasági kormányzat és a jegybank, ami több, távolabbra mutató kockázatot is jelent.

Ez először Az ezredvégi nagy borzongás címmel jelent meg a Közgazdasági Szemle 1997-es nyári dupla számában, majd kissé átdolgozva, a lényeget jobban kiemelő, Elfajzott-e a pénzügyi rendszer? címen a Beszélőben. Ezekben még nem használták a barkácsolás kifejezést, amelynek László Géza most bő háromszáz oldalt szentelt.