Az argentin Ushuaia város kikötőjében a déli félteke egy átlagos nyári napján már reggel 7-kor legalább három óriási tengerjáró hajó várakozik. Ezek egyenként 100-500 utast tudnak szállítani, és a nap folyamán egyre több lesz belőlük. De amint átkelünk a Drake-átjárón, amely elválasztja az argentin földnyelvet az Antarktisztól, egyikkel sem fogunk találkozni.
Majdnem olyan érzés, mintha a mi hajónk lenne az egyetlen, mely maroknyi felfedező által kitaposott ösvényt követve a fehér kontinens felé tart. Mintha csak mi élnénk át ezt az egyedülálló élményt. És éppen ez a lényeg.
„A legfontosabb, hogy a turista azt érezze, ő nem turista, ez nem egy fizetett túra, hanem egy expedíció a vadonba" – magyarázza hajónk, az MS Island Sky fedélzetén Kim Crosbie. Ő annak a csapatnak a tagja, mely a 20 napos hajózás alatt azt a 80 nőt kalauzolja, akik a Homeward Bound (Úton hazafelé) program, egy női kutatói expedíció keretében utaznak az Antarktiszra.
Aiicia Alamillos
Jéghegyek és ellentmondások
Hosszú utunk hajók és engedélyek bonyolult tánca jéghegyek, jégtáblák, bálnák, fókák és pingvinek között. Éppen ez az antarktiszi turizmus ellentmondása: az iparág azért virágzik, mert annyira exkluzívnak tűnik. Még akkor is, ha a következő jéghegy kanyarja mögött egy újabb hajó várja a sorát.
Az Antarktisz ezért persze nem hibáztatható, és még így is lélegzetelállító. Hatalmas jéghegyek, csend, esetlenül totyogó pingvinek, víz alá merülő fenséges bálnák. Felfedezők történetei, akik a jégen haltak meg, és azoké, akik túlélték, hogy elmeséljék. Albatroszok, fókák, üresség, tisztaság, együttélés a természettel és magány.
