Koronavírus-járvány
Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.
Az újságok címlapjai alapján februárt nyugodtan kikiálthatjuk a járvány(ok) hónapjának Szerbiában. Egyszerre két betegség is tartotta és tartja rettegésben elsősorban a fővárosiakat, és fokozatosan az ország többi részét is. És egyik sem a Covid.
Azt már januárban lehetett tudni, hogy szamárköhögés-járvány sújtja Belgrádot, és hogy a betegség országszerte terjed, valamint, hogy a főváros után a második legfertőzöttebb régió épp a nyugat-bácskai. Sajnos még az is januári hír volt, hogy négy gyermek belehalt a szamárköhögés okozta komplikációkba egy belgrádi kórházban, és további hetven gyermek esetében diagnosztizálták, hogy ugyanebben a fertőző betegségben szenved.