Az EU és a NATO iránt elkötelezett Ivan Korcok volt szlovák külügyminiszter azt a reményt viszi az elnökválasztás második fordulójába, hogy a Moszkva-barátnak tekintett Robert Fico kormányfő hatását mérsékelni tudja.
„Olyan államfő akarok lenni, aki valóban az országot képviseli bel- és külföldön, s aki nem parancsra cselekszik, hanem önálló döntéseket hoz” – foglalta össze programját és egyben minősítette a Moszkva-párti Robert Fico kormányfőt a szlovákiai elnökválasztás első fordulójában független jelöltként élen végzett egykori külügyminiszter, Ivan Korcok.
Ivan Korčok a várakozásokkal ellentétben megverte Peter Pellegrini egykori miniszterelnököt, jelenlegi házelnököt az első fordulóban. Két hét múlva dől el, ki lesz az új elnök.
Az 1964-ben Besztercebányán született Korcok szülei „csendes ellenzékiek” voltak: sem ápolónőként dolgozó édesanyja, sem pedig mentőautó-sofőr édesapja nem lépett be a Csehszlovák Kommunista Pártba. Gyermekkorára emlékezve arról beszélt,
nem gondolta, hogy egyszer diplomata lesz belőle,
s amikor 1987-ben elvégezte a Pozsonyi Közgazdasági Egyetemet, azt fontolgatta, hogy sok kortársához hasonlóan ő is kivándorol Csehszlovákiából.
Túlélte önmagát és még mindig nem halt meg egészen az internet hőskorának keskenysávú, telefonfüggő, analóg kapcsolatfelépítése. Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?