„Úgy volt, hogy ma is megyek Munkácsra, de a történtek után: dehogyis megyek"
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
A legnagyobb világlapok, köztünk a New York Times, a Wall Street Journal és a Times az Izrael elleni iráni drón- és rakétatámadással foglalkoznak. Utóbbi, valamint a Bloomberg cikke az átalakuló nemzetközi rendről értekezik. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
Wall Street Journal
Donald Trump azonnal elállt a széles körű abortusztilalom szükségességének hangoztatásától, amikor rájött, hogy erre rámehet a választási győzelme, így gyorsan visszakozott Kari Lake arizonai republikánus szenátor is, aki most már inkább azzal kampányol, mennyire eredményesek a magyar születéstámogatási intézkedések, csak éppen téved – mutat rá a szerkesztőségi állásfoglalás.
A törvényhozó, aki nemrégiben Budapesten járt, nem győzte dicsérni, hogy pl. amelyik nőnek négy gyereke van, az többé nem fizet jövedelmi adót. A politikus persze javarészt a Trump-féle jobboldalnak játszik, amelynek nagy kedvence Orbán Viktor. Az tény ugyanakkor, hogy a magyar rendszer egy sor kedvezménnyel igyekszik a családok kedvére tenni, ám a teljes termékenységi arányszám csupán igen szerény mértékben nőtt 2010 óta.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Az USA támogatja az ukrán uniós csatlakozást és ezt a Fehér Ház jelezni fogja Budapestnek is – jelentette ki az ukrán elnök.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.