„Úgy volt, hogy ma is megyek Munkácsra, de a történtek után: dehogyis megyek"
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
A volt elnök szemében a jogállam nem más, mint akadály, amit le kell küzdeni, illetve a hatalom eszköze, amit kényére-kedvére használhat. Abból sem csinál titkot, hogy ha újraválasztják, még inkább ellenőrzése alá vonná az igazságügyi minisztériumot, mert meg akarja védeni a barátait – és megbüntetné az ellenségeit.
Még sosem fordult elő, hogy egy volt elnököt bíróság elé állítottak volna az Egyesült Államokban, de Donald Trump, aki a Fehér Ház gazdájaként engesztelhetetlenül ásta alá az igazságszolgáltatási rendszert, most élvezi mindazokat a jogokat és biztosítékokat a törvény előtt, amelyeket másoktól igyekezett megtagadni elnökként. Lehet, hogy ezen kívül egyetlen más, ellene kezdett per sem jut el a bírósági szakaszba a novemberi választás előtt – mutat rá a New York Times vezércikke.
A védelem hazugságokra épül, mert a politikus nem áldozat. Az a szerencséje, hogy olyan országban él, amelyben a jogállam szavatolja az ártatlanság vélelmét, valamint a vádlott erős jogait. Ő maga ugyanakkor boszorkányüldözésnek minősíti mind a négy eljárást, szerinte valamennyi elfogult, és célja egy ördögi terv részeként az, nehogy ismét elnök lehessen.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Az USA támogatja az ukrán uniós csatlakozást és ezt a Fehér Ház jelezni fogja Budapestnek is – jelentette ki az ukrán elnök.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.