„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A mesterséges intelligencia új korszakát elhozó OpenAI friss szolgáltatásának van az eddigi legkomolyabb esélye arra, hogy megingassa a keresőóriás világuralmát. Kipróbáltuk néhány mindennapos helyzetben.
A Google két és fél évtizedes fennállása óta az internetes keresés gyakorlatilag egybeforrt a vállalat nevével. Egy vagy néhány kulcsszó beírása után máris a képernyőn sorakozik az algoritmusok által leginkább relevánsnak ítélt weboldalak címe egy-egy rövid szövegrészlettel, a találati lista egyes elemeire kattintva pedig már gyorsan ki lehet bogarászni a választ. Ezt a metódust nem Larry Page és Sergey Brin Google-alapítók találták fel, de nekik sikerült annyira tökéletesíteni, hogy globálisan 90–100 százalék között mozog a vállalatuk piaci részesedése. (Miután az Egyesült Államokban augusztusban jogi eszközökkel is sikerült alátámasztani, hogy monopóliumról van szó, a vállalatbirodalomra jó eséllyel feldarabolás vár.) Ezt látva úgy tűnhet, hogy a Google uralmára semmi nem jelenthet veszélyt, pedig a Nokia történetéből ismert, hogyan lehet rengeteg pénz ráfordítása mellett is csődbe vinni egy közkedvelt technológiai márkát.
A keresőpiac itt még nem tart, de az egyeduralkodó Google eddigi legpotensebb kihívója – hosszú hónapok iparági pletykái után – november elején elérhetővé vált, amikor az OpenAI új funkciót élesített népszerű mesterséges intelligenciára (MI) chatbotja felületén. A ChatGPT Search nem egy külön szolgáltatás, hanem a chatbot szerves része: a GPT-4o nyelvi modell használata esetén egy földgömb ikon jelenik meg alul, ezt kiválasztva érti meg a platform, hogy a felhasználó valami olyat akar tenni, amit egyébként a Google-ben szokott.
Valami olyat, de valahogy máshogy. Az újdonságot kipróbáló felhasználó elsőként azzal szembesül, hogy az MI-vel való keresés egészen más megközelítést igényel, mint amihez gyakorlatilag mindenki hozzászokott az elmúlt évtizedekben. A ChatGPT Search-ben nem címszavakkal kell keresni, hanem természetes nyelven, pont úgy, ahogyan az ember valakinél érdeklődne a téma iránt. Emberi nyelven, minél pontosabban megformált kérdés kell a legjobb eredményhez. Valamilyen választ természetesen a címszavakra is ad az OpenAI keresője, de csak nagyon felületeset. Ezen a ponton a nem túl meglepő tanulság annyi, hogy Google-ként használva nem jobb a ChatGPT Search, mint a Google. Ez persze fordítva is igaz.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A házelnök szerint ami a magyar belpolitikában zajlik, az inkább komikus, mint tragikus.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó?
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.