Lehet, hogy vége a demokráciának, game over, mert a Big Tech-konszernek és Donald Trump a média szabadságát fenyegetik, márpedig az a demokrácia alapját jelenti – állítja Andree. Úgy véli, hogy a folyamat fő haszonélvezői az európai populisták, továbbá az olyan erők, mint az AfD, valamint Vlagyimir Putyin, aki ráadásul még be is segít a dezinformációs kampányokkal. A lényeg: a nagy közösségi platformok tulajdonosai a jobboldali populistákkal együtt manipulálják a közbeszédet.
A populisták és a közösségi média urai együtt veszélyeztetik a sajtó szabadságát és a demokráciát, írja egy német szakértő
Inog a demokrácia, mert a nagy platformok határozzák meg, hogy az emberek miről beszéljenek, hívja fel a figyelmet a Frankfurter Allgemeine Zeitungban Martin Andree, aki médiatudományokat oktat a Kölni Egyetemen.
„Életem első és utolsó interjúja a Karmelitában” – Magyar Péter a legnagyobb finn napilapnak adott interjút
Magyar Péter: a volt főügyész politikai okokból minősítette át a telefon-ügyét rongálásból lopássá
„Életem első és utolsó interjúja a Karmelitában” – Magyar Péter a legnagyobb finn napilapnak adott interjút
„Bumfordi barmok”, önkény és esti DJ – itt a DPK Tábor teljes programja
Energiaipari tűzszünetet jelentett be Ukrajna és Oroszország között az amerikai elnök
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt mondta, „az újdonság erejével hatott rá” a tűzszünet híre.