Hamvay Péter: Majka mint Petőfi

A Fidesz annyira elfoglalta a mainstream politikát, és az ellenzék olyan mértékben szalámizta le magát, hogy széles tömegek gondolják úgy – és alighanem igazuk is van -, hogy az Orbán-rendszer megdöntése csak a politikán kívülről lehetséges.

Azt gondolhatjuk, hogy egy hibrid rezsimet, éppúgy, mint a puha diktatúrát, a kultúra felől lehet a legsikeresebben megbontani. Ezért nézi a Facebook népe tágra nyílt szemekkel, a forradalom reményeit belelátva, egy-egy rendszerkritikus dal megjelenését. És ezért lesz aztán csalódott, amikor a szórakoztatóipari szakmunkás nem áll Petőfiként a négy fal között lájkolók élére.

A rendszerváltás előtt úgy tűnt, hogy a rendszerkritikában, vagy egyáltalán az igazmondásban, tabuk feszegetésében a filmek, dalok és az irodalom ment, mehetett a legmesszebbre. Csakhogy soha, egyetlen pillanatig sem veszélyeztették az MSZMP hatalmát ezek a produktumok, sőt inkább szelepként működtek. Igaz, arra nagyon vigyáztak a Kádár-korban, hogy ne kerüljenek nyilvánosságra a széles közönség által is érthető, és könnyen fogyasztható művek, azok maradjanak zárt körben, mint a Tanú című film. Csak az elitnek szóló posztmodern próza, a szintén korlátos elérésű underground zene, és virágnyelven fogalmazó dalok üthették át a cenzúrát. Akkoriban valóban kockáztatott a művész, ha húzogatta Aczél György bajuszát. Nem jelenhetett meg lemeze, könyve, nem kapott útlevelet. Igaz az elvekért kiállás bátorsága kárpótolhatta a szereplőket, illetve bizonyos szintig volt átmenet a három T között. Egy-egy szilencium is csak időleges volt.

Csakhogy ma a kulturális tér szabad, nincsenek tiltott, vagy tűrt művek, ezért nem ér fel revelációval, hogy egy műalkotásban valaki kimondja a triviális igazságot, mint teszi ezt most Majka a Csurran, cseppen című számában.