Az orosz elnyomás magasabb fokozata: 100 évre tiltották be a Pride-ot Moszkvában

5 perc

2025.03.02. 14:00

Bár Oroszországot hozzák fel példaként, amikor az LMBTQ-közösség elleni magyar kormányzati lépésekről beszélünk, Moszkvában és Szentpéterváron a Pride betiltása fordított utat járt be, mint Magyarországon: hamarabb tiltották be a felvonulásokat, mint hogy jogszabályban korlátozták volna a melegek jogait.

„Ilyesmi nincs többé, ennek vége van” – mondta Orbán Viktor a budapesti Pride-ról pénteki rádiónyilatkozatában. Nincs már rajta nemzetközi védelem, „ilyen nincs, mert ez ellentétes a gyermekek fejlődésével” – fejtegette. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pedig arról beszélt a kormányinfón, hogy zárt helyen akár meg is tarthatnák a rendezvényt, hozzátéve, hogy sok embert zavar a felvonulás, és ők azt hangoztatják, a heteroszexuálisok sem vonulnak fel.

Ezzel a miniszterelnök és a minisztere is ugyanolyan húrokat pendített meg, mint amilyeneket az orosz LMBT-ellenes törvényben megfogalmaztak, illetve az ottani politikusok indoklása is kísértetiesen hasonlít arra, ami az orosz kormánykörökben megszokott. Van egy lényeges különbség azonban az orosz LMBT-ellenes politika „fejlődésében”: Moszkvában (és Szentpéterváron) hamarabb betiltották a Pride-felvonulásokat, minthogy megalkották, illetve a melegek elnyomására átszabták volna a gyermekvédelmi jogszabályokat.

Orbán Viktor: Magyarország egy családi adóparadicsom lesz

A miniszterelnök szerint már megszülettek azok a lányok, akik soha életükben nem fognak Magyarországon szja-t fizetni. Beszélt az árstopokról, többször is elmondta, hogy béke van – majd elismerte, hogy Ukrajnában valójában még dúlnak a harcok -, a kábítószer-kereskedőkkel pedig nem kell finomkodni, szerinte le fog szakadni a fülük, akkorát fognak kapni ezért.

Rendőrök, szkinhedek és a polgármester

A moszkvai Pride-ot 2006-tól tervezték évente megtartani. Az elsőt a polgármester, Jurij Luzskov – akit nehezen lehetett azzal vádolni akkoriban, hogy nem Vlagyimir Putyin akaratát valósítja meg – betiltotta, nem engedélyezte a felvonulásokat. A szervezők végül két másik kültéri rendezvényt akartak tartani, a nacionalizmus és a szélsőségek elleni küzdelem kifejezéseként a Kreml mellett található ismeretlen katona sírját akarták megkoszorúzni, majd I. György kijevi nagyfejedelem (Moszkva alapítója) szobránál akartak a városháza előtt demonstrálni. Végül mindkettőt szétverték a szélsőségesek, miközben a rendőrök ehhez asszisztáltak.

A következő évben hasonló módon ért véget a Pride, a résztvevőket összeverték, a rendőrök pedig nézték a szkinhedek tombolását. 2008-ban a szervezők cselhez folyamodtak, májusra minden napra 5 vonulást jelentettek be a hatóságoknak, összesen 155 rendezvényt, a főpolgármester viszont valamennyit betiltotta. Végül június 1-én két tüntetést is tartottak, megkoszorúzták Csajkovszkij sírját, illetve a városháza előtt gyűltek össze. A 155 bejelentés arra jó volt, hogy a szélsőségesek nem tudták, melyik nap és hol lesz a demonstráció, így nem is tudták szétverni.