„Amíg a zsidók filmkritikát írhatnak, addig nekem nem lehet sikerem” – Leni Riefenstahl, a tehetséges szolgálólány megható meséje

Micsoda pazar előadás! Főszerepben: Heinrich Himmler, Hermann Göring, Hans Frank, Joseph Goebbels, Martin Bormann, Rudolf Hess és az egyetlen mind fölött: Adolf Hitler. A helyszín: Németország, Nürnberg. A 85 futballpályányi területre felépített, monumentális, mellvédekkel, szobrokkal, tornyokkal telezsúfolt díszletet maga a birodalmi főépítész, Albert Speer tervezte, úgy, hogy a Märzfelden egymillió ember kényelmesen elférve ünnepelje egy új rend eljövetelét. Hitler repülőgépe tesz egy kört a Mars-mező fölött, egymillió szempár néz a magasba, majd a Führer, miután a lábával illeti a földet, büszkén végigsétál az előtte megnyíló tömeg sorfala között.

Hölgyeim és uraim! A Német Propagandaminisztérium – Adolf Hitler szíves ajánlásával, az UFA terjesztésében – Leni Riefenstahl rendezésében bemutatja szuperprodukcióját, Az akarat diadalát. A film akkora, hogy alig fér el a vásznon. Van itt mindenféle látványosság, ájult tömeg, a napnál is sugárzóbb arcok, tökéletes geometriai formába rendeződött, soha el nem fogyó, misztikus cél felé vonuló tömeg: boldog és elszánt férfiak, nők és gyermekek. Nem csalás, nem ámítás – ez maga a valóság.

A mozikban múlt héttől látható, Riefenstahl című dokumentumfilmben egy nő ül a vágóasztalnál. Leni Riefenstahl nyakában három-négy filmszalag, abból a 15 kilométer hosszúságú nyersanyagból származó néhány filmcsík, amelyet az általa instruált 30 operatőr készített két hónapja egy világrengető eseményen – a nemzetiszocialisták pártnapján. Mit csinál éppen a rendező asszony? A sok millióból keresi a legjobb kockákat, és bár az esélye kisebb, mint három egymás utáni telitalálat a birodalmi lottón, a tehetség, az elszántság és a hit mégis lenyűgöző eredménnyel jár. Az akarat diadala monstruózus konstrukció, minden pillanata ragyog, az éledő német titánizmus, a Bálvány születésének és felemelkedésének vallomásos dicsérete. Benne van minden, amit a kamera keresőjében Riefenstahl látott: az erő és a rend iránti fanatizmus.

A Riefenstahl című doku rendezője, Andres Veiel és a producer Sandra Maischberger elsőként férhetett hozzá a „nácik pin up girljének” villájában őrzött, 700 dobozba pedánsan elrendezett hagyatékhoz: még nem publikált fotókhoz, filmrészletekhez, levelezéshez, a rendező által kazettára rögzített, a tartalma szerint rajongókra, komcsikra, libsikre és zsidókra mutató hívószavakkal felcímkézett hivatalos és privát telefonbeszélgetésekhez. Veiel a hírességek szemetében turkálókhoz hasonlóan kincseket keresett és talált is – leszámítva a Mein Kampf egyik példányát, amelynek elolvasása után Riefenstahl azt a szenvedélyes nyilatkozatot tette Hitler előtt, hogy

egy totálisan narcisztikus nőből most lett nemzetiszocialista.

A két órába rendezett mozgó- és állóképek kísérletet tesznek arra, hogy tisztázzák a nemzetiszocialista propaganda álmai asszonyának a filmtörténeten túlmutató tevékenységét.

Sok kérdés vár válaszra: művész volt-e, aki átértelmeztette a tanítani való kifejezés filmakadémiai jelentését, vagy egy eszmét kiszolgáló bűvészi képességek birtokában cselekvő propagandista, aki minden morális és etikai szabályt áthágva megváltoztatta a saját és mások életét? Bő tíz évig volt a rendszer dédelgetett, korlátlan büdzsé felett diszponáló kedvence, aztán előbb azt a taktikát választotta, hogy semmiről sem tudott, majd amikor tényeket mutattak be arról, hogy a náci udvar szívesen látott vendége volt, magyarázkodásra és hazudozásra váltott.

„Valamennyi sztár közül ő az egyetlen, aki megért bennünket”

„Senkinek sem kell tudnia, ki vagyok valójában” – vágott oda az egyik újságírónak Riefenstahl. „Filmekben szerepeltem és filmeket csináltam, semmivel sem kevesebbet és semmivel sem többet” – mondta egy másiknak. Helene Bertha Amalie Riefenstahl egy sérülés következtében megszakadt táncos pályafutása után kilenc játékfilmben szerepelt, ahogy egyik monográfusa, Steven Bach írja, fiatal nőket alakított, akik hozzá hasonlóan kisportoltak, életerősek, becsvágyók voltak. A kiválasztott hős emberfeletti próbatételét bemutató alpesi eposzokban a hegymászás nem sportteljesítmény, hanem a végtelenbe törekvő mászó hódítása. Ezek közül kettőt maga rendezett, a leghíresebb, a Kék fény írója pedig a vele különleges kapcsolatban lévő Balázs Béla volt.

Balázs Béla és Leni Riefenstahl kapcsolatáról ebben a cikkben írtunk részletesen:

A filmek sikeresek voltak a mozikban, a kritikusok azonban nem annyira kedvelték, Riefenstahl később meg is fejtette ennek okát: „Amíg a zsidók filmkritikát írhatnak, nekem nem lehet sikerem.”