Rácz Krisztina: Szerbiában fölébredt a telefonjából föl se néző, apolitikusnak hitt, emigrációra készülő generáció
Városon hidegháború folyik, falun szkanderezés megy. A tét ugyanaz: Ki bírja tovább? – írja szerzőnk, a Belgrádi Egyetem oktatója a szerbiai egyetemisták hónapok óta tartó tüntetéseiről.
Falun az élet nyugodt és békés. Az emberek vasárnap délben ebédelnek, nem politizálnak, nem tüntetnek – a szerbiai Észak-Bácskában sem, ahol élek. A tévékészülék, ha megy, valamelyik magyarországi csatorna szórakoztató műsorát sugározza, nem hírműsort. A böjti idő hideg, szürke és sáros. Ha kisüt a nap, kicsit több az ember az utcákon, de nem a kormányváltásért menetelnek, hanem a bolt, a piac vagy az orvosi rendelő felé sietnek. Gyerek kevés van az utcákon, fiatal még kevesebb; aki itt maradt, az dolgozik, nem ér rá forradalmat csinálni, vagy nem is tudja, hogy forradalom kellene.
Belgrádban, a kutatóintézetben, ahol dolgozom, több egyetemista is van, ösztöndíjas doktoranduszok. Sokan közülük aktívan vesznek részt a jelenlegi egyetemi blokádokban. Már jó néhány éve dolgozom velük, de még mindig meglep, mennyire mások, mint mi voltunk az ő korukban.
Ők tiszteletteljesen nem tisztelik az autoritást.
Még mielőtt a plénum szó divatos lett, a kollektív gyűlésen szót kértek, kivárták a sorukat, és higgadtan elmondták, hogy szerintük nincs rendben, hogy az igazgatóhelyettesek kiemelt helyet kaptak a teremben, ez így nem demokratikus.