Gergely Márton: Kérem a teremtési sorrend érvényesítését a várólistán, az állásinterjún és a sorállásnál

Minden ember egyenlő. Nem kell ezt bonyolítani. A tízparancsolat óta tudjuk, milyen kreatív az ember, ha egy paragrafus alól ki akar bújni. Évezredek óta sikerül rémisztően sokaknak félremagyarázniuk azt a két szót, hogy „ne ölj!”, miközben épp az egyik monoteista egyház nevében gyilkolnak, amelyik ezt a parancsot is szent írásai között sorolja. De legalább a többség elfogadja a létező legtömörebb törvényt: az élet kioltásának tilalmát.

A kezdetleges társadalmak kialakulásához el kellett jutni az emberi élet tiszteletéhez, a modern társadalmak ehhez pedig hozzátették az emberi jogokat. A forradalmi gondolat megfogalmazói is törekedtek az egyértelműségre. Tömörek voltak, hogy ne legyen helye a félremagyarázásoknak. Egyetlen szóban foglaltak össze mindenkit: ember.

A magyar nyelv ráadásul erre a gesztusra született. Nemhogy főneveknek nem adunk nemet, de még az egyes szám harmadik személyre is annyit mondunk csak, hogy ő. Az elmúlt napok divatot teremtettek a 12 pont újraírásából, érdemes hát újraolvasni az eredetit. Az 1848-ban egyenlő jogokat követelő forradalmárok az egész szöveg egyetlen pontjában sem különböztettek meg férfit és nőt, ahogy magyart és románt sem, vagy keresztényt és zsidót. Azt követelték, legyen törvény előtti egyenlőség és közös teherviselés. Tudták ők is, hogy ez nem felel meg teljesen annak, ahogyan élnek, amit maguk is természetesnek elfogadnak. Hogy valójában nem akarták a döntéshozatalba beengedni a nőket, a parlamentbe a kisebbségi nyelvhasználókat, vagy emancipálni a zsidóságot, de törekvéseik végpontjába mégis félremagyarázhatatlanul azt helyezték: egyenlőség, szabadság, testvériség.