A hét személyisége: számító őrült
„Azt mondtam Putyinnak, hogy ha bemész Ukrajnába, a szart is kibombázom Moszkvából.” Hszi Csin-ping „azt gondolta, hogy őrült vagyok, soha nem is volt problémánk”. A most megjelent 2024 című könyv szerint a tavalyi kampánya során, zárt körben, pénzes támogatók között ezt mondta Donald Trump, aki aztán győzött is az elnökválasztáson. Sok meglepetés nincs abban, hogy a kiszámíthatatlan, nárcisztikus amerikai elnök hogyan beszél, s abban sem, hogyan viselkedik. Nem csak szavakban, hanem tettekben is képes őrültnek mutatkozni. Rosszindulatú értelmezés szerint ezzel leplezi, hogy hol ezt gondolja, hol azt, míg hívei azt mondják, ez a jól bevált taktikája, hogy összezavarja a másik felet. A politológiában létezik a számító őrült elmélete (angolul Madman Theory), s ezt már korábban Trumphoz kötötték.
Jim Sciutto, a CNN újságírója az első elnöki mandátumának külpolitikájáról írott könyvének is azt a címet adta, hogy The Madman Theory: Trump Takes on the World. Akkor a középpontban Trump viselkedése állt Kim Dzsong Unnal, akit hol országa elpusztításával fenyegetett, hol tárgyalásokra invitált, hogy aztán azok eredménytelenül érjenek véget a phenjani diktátor számára, aki szintén képes volt dühtől forrni és hízelegni is.
Nyikita Hruscsov az ENSZ Közgyűlésén
Photo by AFP
A Madman Theory lényege, hogy a jellemzően erős ország vezetője szándékosan őrült módjára viselkedik, hogy az ellenfele, ellensége elhiggye róla, képes a végsőkig elmenni, s azt megjósolhatatlan módon és időben teszi meg. Az ötlet ki máshoz kötődne, mint a firenzei Niccolo Machiavellihez, aki a halála után, 1531-ben kiadott Értekezések Titus Livius római történeteinek első tíz könyve fölött című művében A fejedelem gondolatmenetét szövi tovább, megállapítva: „néha bölcs dolog őrültséget színlelni”.
Ezt állítólag nem olvasta Richard Nixon, ám a kabinetfőnöke, H. R. Haldeman visszaemlékezése szerint a republikánus elnök alkotta meg a kifejezést (Madman Theory) és a hozzá kapcsolódó taktikát is. Nixon az irracionális viselkedés bevetését a Szovjetunióval szemben épp úgy alkalmazta, mint arra, hogy a kommunista Észak-Vietnámot rávegye a béketárgyalásokra azzal a „kiszivárogtatott” üzenettel, hogy az ujja ott van az atomrakéták indítógombján.
A hidegháború idején egyébként is akadtak olyan amerikai stratégák, akik úgy vélték, ha a Fehér Ház uráról Moszkvában feltételezik, hogy hajlamos az őrült, irracionális cselekedetekre, az csak növeli az USA nukleáris elrettentésének a hatását. Nyikita Hruscsov szovjet pártvezér is tudott számító őrültként viselkedni, elég csak arra gondolni, hogy 1960 októberében a résztvevők visszaemlékezése szerint az ENSZ Közgyűlésén a cipőjével verte az asztalt.
De John Foster Dulles amerikai külügyminiszter más kiszámíthatatlanságától is tartott, attól, hogy a rendszeresen lerészegedő Hruscsov egyszer alkoholmámorában olyasvalamit tesz, aminek nem számol a következményeivel. Ronald Reagan elnök és Caspar Weinberger védelmi miniszter Moammer Kadhafiban fedezett fel őrültségre utaló jeleket. Weinberger ezt annak tulajdonította, hogy szerinte a líbiai vezető gyógyíthatatlan nemi betegségben szenvedett.
