Time
Merre vezeti Meloni három év után Európát? – kérdezi az amerikai Time hírmagazin címlapsztorija, hozzátéve, hogy egészen különleges politikai figuráról van szó: a munkásosztályból származik, egyedül neveli a gyerekét, nincs diplomája, és amikor hatalomra került, igencsak baljósak voltak vele kapcsolatban a jóslatok. Nagy volt például az aggodalom, hogy ugyanazon az úton halad majd, mint Orbán Viktor, felkarolja a világ autokratáit.
Szerinte a jobboldali győzelmek véget vetnek a kaotikus kormányzásnak Olaszországban, de közben sok tekintetben ugyanazt csinálja, mint másutt a tekintélyuralmi vezetők: megerősíti a végrehajtó hatalmat, lecsap a független sajtóra, ellenőrzést alá vonja az igazságszolgáltatást, kampányt folytat az illegális bevándorlók ellen és korlátozza a tiltakozások bizonyos formáit.
Ezekből az ellentmondásokból újfajta nacionalizmust kever ki: populista, ugyanakkor Nyugat-barát, elkötelezett az EU és a NATO iránt. Azt mondja, mindenekelőtt a kultúrát, identitást, civilizációt kell megvédeni. De hogy merre tart, az roppant fontos, mert a korábban kitaszított szélsőjobb, uralma alá hajtja a hagyományos konzervatív pártokat, Portugáliától Romániáig.
Imádói azt mondják, megtalálta a módját, hogy az emelkedő szélsőjobbot beépítse a demokratikus rendbe, semlegesíti a fenyegetést. Bírálói ezzel szemben attól félnek, hogy miután Donald Trump van a Fehér Házban, apránként lebontja a demokráciát és kikövezi az utat a jobbos szélsőség nemzetközi szövetségéhez.
Olaszország azonban messze van attól, hogy autoriter kormánya legyen. Működnek a fékek és ellensúlyok, gátat szabnak az illiberalizmusnak. A miniszterelnök azt vallja, hogy sem nem rasszista, sem nem meleggyűlölő. Ám pártjában szép számmal vannak olyanok, akik nosztalgiát táplálnak a fasizmus iránt.
A politikusban az a nyugtalanító, hogy befogad olyan köröket, amelyeket korábban a nacionalizmus szabadított rá a világra – pont most, amikor halványulnak a háború utáni normák. Mert nehéz nem aggódni, amikor a tekintélyuralom és a több millió áldozat szelleme kísért a kontinens minden szegletében.
Washington Post
Donald Trump ugyan vámegyezményt kötött Japánnal, Indonéziával és a Fülöp-szigetekkel, de ezzel cseppet sem erősítette Amerika helyzetét Kínával szemben. Hiszen három legfőbb ázsiai szövetségesére vetett ki vámot, így azonban nem alakul ki ellenálló ellátási lánc – figyelmeztet a lap szerkesztőségi állásfoglalásában.
Abban persze igaza van az elnöknek, hogy csökkenteni kell a gazdasági függőséget Pekinggel szemben. A járvány és a háború megmutatta, milyen kockázatos, ha valaki az ellenségtől szerez be kritikus árukat. Csakhogy a vámok sokba kerülnek az amerikai vállalatoknak és fogyasztóknak, mert gyakorlatilag adót jelentenek. Közben pedig Washington kulcsfontosságú partnereket büntet. Ugyanakkor drága és reménytelen próbálkozás, hogy hazacsábítsa a külföldre települt amerikai gyárakat.
Ráadásul a három szerződés alapján a vámok a fűnyíróelv alapján működnek, nem összpontosítanak azokra az ágazatokra, amelyek elengedhetetlenek a nemzetbiztonság szempontjából.
Végül pedig ha a Fehér Ház változatlanul ragaszkodik ahhoz, hogy minden országgal külön-külön jusson egyezségre, akkor lemond a multilaterális együttműködés előnyeiről, noha annak révén sokkal hatásosabban válhatna le a kínai piacról.
Olyan szerződésekre van szükség, amelyek orvosolják az USA sebezhetőségét és ellensúlyt képeznek Pekinggel szemben. Nem pedig barátokat hoznak hátrányos helyzetbe, ám azt győzelemként adják el.
Bloomberg
Donald Trump egész pályás letámadást alkalmaz a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) ellen, Steve Bannon szavaival élve, „elárasztja a zónát”. A célpont az elnök, Jerome Powell – fejti ki a kommentátor, Nancy Cook.
Az elnök átment személyeskedésbe, ahelyett, hogy arra koncentrálna, miként lehetne megoldani a kamatcsökkentés időzítése körüli ellentéteket. Ugyanezt a taktikát alkalmazta, amikor nagytakarítást hajtott végre több kormányzati intézménynél, nekirontott a bíróságok függetlenségének, valamint a vezető egyetemeknek.
De amint azt egyik volt munkatársa taglalta, ily módon csakis nyerhet: győztesnek nyilváníthatja magát, ha a Fed netán lejjebb viszi az alapkamatot. Figyelmezteti a jövő májusban hivatalba lépő utódot, hogy mit vár tőle a kormányzat. Ugyanakkor van bűnbank, ha a vámok miatt fenékre ül a gazdaság.
Financial Times
A lap vezércikke riasztóan törékenynek nevezi a tavaly decemberben megdöntött hatalmú Bassár el-Aszad utáni Szíriát, a szekták közötti összecsapások tanulságának pedig azt tartja, hogy Sharának, az új vezetőnek befogadóbb államot kell létrehoznia. A múlt heti harcok a drúzok és a beduinok között az ország déli részén, amelybe beleavatkoztak a kormánycsapatok, brutálisan rávilágítanak arra, milyen bizonytalan az átmenet. Több száz embert mészároltak le.
A feszültség csak amerikai és arab közvetítésre hagyott alább, miután távoztak a központi alakulatok. De a kiváltó okok továbbra is gennyednek és az ország megújulása veszedelmes ponthoz érkezett. Ébresztő az elnök számára, hogy nem szabad engednie a szektás retorikát, és olyan kormányt kell összehoznia, amely megnyugtatja a kisebbségeket.
Mert ha nem, akkor fennáll a kockázata, hogy egyesülnek a hatalomellenes irányzatok. Akkor pedig még inkább szétesne az amúgy is romokban lévő állam. Az eddiginél sokkal többet kell tenni a nemzeti egységért. Shara katonái közül senkit sem vontak felelősségre a hatalom megszerzési óta elkövetett túlkapásokért.
Az izraeli rajtaütések szintén destabilizáló tényezőt jelentenek. Netanjahu célja, hogy saját érdekeire használja ki a válságot. Ez azonban veszélyes hazárdjáték. Senkinek sincs szüksége arra, hogy kudarcot valljon a szír állam.
Der Standard
Izrael egyre kétesebb háborús célkitűzései cselekvésre késztetik Európát. Abban persze egyet tudnak érteni az ésszerű erők a világban, hogy az országnak joga van védekezni a Hamász terrorja ellen, csakhogy megengedhetetlen eszközöket alkalmaz, nincs tekintettel a civil lakosság szenvedéseire. Legutóbb éhínséget váltott ki, miután nem engedte be az övezetbe a segélyszállítmányokat.
Abban sincs vita, hogy ha a zsidó államnak nincs béketerve, amely tekintettel volna a palesztinok érdekeire, továbbá szavatolja jogaikat, akkor a szélsőséges milícia elleni harc elveszti legitimitását – emeli ki a külpolitikai szakértő, Eric Frey.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök célja továbbra is kettős: kiszabadítani a 2023. október 7-én elrabolt túszokat és szétzúzni a gerillacsoportot, ám ez a kettő kizárja egymást. A megoldást kizárólag az hozhatja el, ha Izrael kötelezi magát a küzdelem beszüntetésére. Ám a politikusnak nem fontos, hogy mi lesz azokkal, akiket a szélsőségesek csaknem két éve elraboltak és kínoznak.
Ugyanakkor hallani sem akar a palesztin államról, arra készül, hogy bekebelezze Ciszjordániát és Gázát. Ennélfogva az európai partnereknek fel van adva a lecke, mert fokozniuk kellene a nyomást, de anélkül, hogy cserben hagynák a zsidó államot. Emmanuel Macron francia elnök ennél egy lépéssel tovább ment, amikor közölte, hogy ősszel elismeri a palesztin államot.
De ez is csak jelképes az Egyesült Államok támogatása nélkül. De erősíti az alternatív utat, amely sokkal előbb véget vet a Hamász uralmának, mint a brutális, ám eredménytelen izraeli hadviselés.
Wall Street Journal
A szerkesztőség úgy gondolja, hogy a gázai segélydráma csakis a Hamásznak jó. Ezért ajánlatos volna, ha az ENSZ és Izrael hagyná a csudába a kölcsönös vádaskodást, és gondoskodna arról, hogy az élelem eljusson a civil lakossághoz. A terület északi részén már tényleg katasztrofális az éhség, ami a terroristák kezére játszik.
Amerikai illetékesek szerint a szervezet érzékeli az izraeli vezetésre nehezedő nyomást, ezért lépett vissza korábbi engedményeitől. Netanjahu azt hangoztatja, hogy a gond a segélyek elosztásával van, a kamionok simán beléphetnek a területre. Az ENSZ-nek és a többi érintett jótékonysági segélyszervezetnek inkább a saját portája előtt kellene sepernie.
A Hamász ugyanakkor arra törekszik, hogy ne rúghasson labdába az USA és Izrael által nemrégiben felállított Gázai Humanitárius Alapítvány, mert az naponta mintegy kétmillió adag élelmiszert juttat el a lakosságnak – ingyen – és ez fenyegetést jelent a milíciának. De az új szerveződés szálka a világszervezet szemében is. Csakhogy, amint azt egy amerikai illetékes megfogalmazta: ha sikerrel jár a próbálkozás, akkor keresztet lehet vetni a túszokra, mert akkor a Hamász kezében lesz a segélyküldemények továbbítása, ez esetben pedig nem fog megállapodni.
Izrael kifut az időből, hogy szavatolja a gázaiak ellátását.
Washington Post
Lassan elül a retorikai porfelhő és látni, hogy a tizenkétnapos háborúban Izrael igencsak súlyos károkat okozott az iráni atomterveknek. Amerikai és izraeli értékelések egyetértenek abban, hogy légitámadások legalább egy évvel vetették vissza a programot. Egy jól értesült jeruzsálami illetékes megsúgta az elemzés szerzőjének, David Ignatiusnak: Teherán messze került attól, hogy nukleáris bombája legyen.
A kép persze nem teljesen tiszta, az iráni állam elrejthetett centrifugákat, hasadóanyagot, és fegyvereket, de a csekélyebb forrásokkal is megkísérelheti, hogy atomfegyvert állítson elő. A másik eshetőség, hogy fokozza a terrorakciókat.
Csakhogy – és ez nem kapott kellő hangsúlyt – az izraeli hadművelet végzett az iráni nukleáris szakemberek első és második vonalával, de még harmadik vonalbeli tudósok sorában is nagy irtást végzett. Ez jelzi, milyen szinten áll az izraeli hírszerzés.
Azon kívül vége a natanzi dúsítónak, de működésképtelenné vált a hasonló, földalatti létesítmény Fordóban is. Immár a föld temeti be azt a helyet, ahová az irániak 400 kilogrammnyi dúsított urániumot dugtak el.
A behatoló gépek tönkre bombázták továbbá a 3 ezer ballisztikus rakéta felét, és az 500 kilövő állás 80%-át. A földdel tettek egyenlővé főhadiszállásokat, archívumokat, laboratóriumokat, tesztberendezéseket.
