EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá

A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük azoknak a kötelezettségeknek, amelyeket az Európai Unió új kereskedelempolitikai korlátozó eszköze ír elő. Az EUDR az erdőirtáshoz, erdőpusztuláshoz kapcsolódó egyes áruk és termékek uniós piacon történő forgalmazását, illetve Unióból történő kivitelét szabályozza. Az érintettekkel szemben támasztott követelmények bonyolultak, a szankciók szigorúak, az idő pedig egyre fogy, ennek ellenére itthon eddig csak kevesen kezdték meg a felkészülést – hívta fel a figyelmet Barta Bence, az Andersen Adótanácsadó Zrt. partnere.

  • Barta Bence Andersen Adótanácsadó Zrt. partner
A lényeg
• Az EUDR-rendelet számos alapanyagot és származékos terméket érint (például szója, kakaó, fa, gumi), hatása lesz szinte minden iparágra.
• Az előírások hatályba lépését követően csak akkor forgalmazhatók az EU-ban ezek a termékek, ha erdőirtás-mentes területről származnak.
• Az érintett termékekre részletes dokumentációs és nyomonkövetési kötelezettségek vonatkoznak a jövő évtől.
• A kis- és középvállalkozások fél év haladékot kaptak a felkészülésre.
• A szabályszegőket akár az áruk elkobzásával, forgalmi tilalommal és jelentős pénzbírsággal is sújthatják.
• A felkészülés időigényes, mielőbb célszerű megkezdeni.

Az EUDR (European Union Deforestation Regulation) 2023. június 29-én lépett hatályba – fontos eleme az Európai Unió (EU) környezetvédelmi, klímavédelmi, biodiverzitási és egyéb kapcsolódó stratégiáinak. A rendelet megalkotásának fő célja, hogy minimálisra csökkentse az Unió hozzájárulását a világszerte tapasztalható erdőirtáshoz és erdőpusztuláshoz.

Az EU jelentős fogyasztóként és a tagállamokban honos cégek gazdasági működésén keresztül közvetett módon számottevő hatással van ezekre a folyamatokra. Többek között azért, mert olyan termékeket vagy árukat importál, fogyaszt és dob piacra, amelyek előállítása kapcsolódik az erdőterületek csökkenéséhez vagy struktúrájuk káros átalakulásához a származási országokban.

Mi a közös a kakaóban, a szójában és a pálmaolajban?

Az EUDR pontosan meghatározza, melyek azok az áruk és termékek, amelyek esetében a forgalomba hozatal szigorú feltétele, hogy azok előállítása során erdőirtásra ne kerüljön sor. Releváns árunak minősül

  • a szarvasmarha,
  • a kakaó,
  • a kávé,
  • az olajpálma,
  • a gumi,
  • a szója és
  • a fa.

Emellett releváns terméknek kell tekinteni többek között az ezek feldolgozásával készülő

- marhahúst,

- marhabőrt,

- csokoládét,

- a vulkanizált vagy vulkanizálatlan gumit,

- a faszenet,

- a papírt,

- a fából készült raklapot,

- bármilyen szójával takarmányozott állatot és

- olyan fontos alapanyagot is, mint a nagy tisztaságú glicerin.

(A felsorolás a direktívában ennél jóval hosszabb.)

A lista összeállításánál a jogszabályalkotási folyamatot megalapozó hatástanulmány eredményeit vették figyelembe, amely szerint elsősorban a felsorolt áruknak és származékos termékeiknek az előállítási tevékenysége felelős az erdőirtásért.

Döbbenetes adat, hogy az olajpálma számlájára írható például a globális erdőterület-csökkenés 34 százaléka, míg a szója esetében ez az arány 32,8 százalék.

A leginkább érintett ágazatok

A felsorolt áruk és termékek alapján pontosan meghatározhatók azok az ágazatok és iparágak is, amelyek a leginkább érintettek. Elsőként az élelmiszeripart kell megemlíteni (például szója, kakaó, kávé, olajpálma, szarvasmarha), de a vegyipar, a gyógyszeripar és a kozmetikai szektor érintettsége is nagy.

Erre a listára kívánkozik

  • az autóipar (például a gumiabroncsok miatt) vagy
  • az elektronikai ipar (jórészt szintén a gumi okán)

is.

A fa és a fából készült releváns termékek forgalmazása és felhasználása miatt a sort

  • a bútoriparral (itt a szarvasmarhabőr is szerepet játszik),
  • a papír- és nyomdaiparral, illetve
  • a csomagolóanyag-gyártással és -forgalmazással (például faládák, dobozok, rekeszek, raklapok)

lehet folytatni, de kisebb-nagyobb mértékben gyakorlatilag valamennyi iparág érintettségét ki lehet mutatni.

A kereskedőkkel szemben támasztott követelmények

Fontos kiemelni, hogy az EUDR hatálya azokra a releváns árukra és termékekre terjed ki, amelyeket 2023. június 29-e után állítottak, illetve állítanak elő. Ezek uniós piacon történő forgalombahozatala, forgalmazása vagy az Unióból való kivitele 2025. december 30-át követően szigorú feltételekhez kötött.

Az egyik feltétel az, hogy kizárólag olyan földterületről származhatnak, amelynek esetében 2020. december 31-e után nem végeztek erdőirtást. A rendelet emellett megköveteli, hogy az „erdőirtás-mentesség” a termelés földrajzi helyétől kezdve az ellátási lánc későbbi állomásain is nyomon követhető és ellenőrizhető legyen.

Fontos feltétel továbbá, hogy a szóban forgó áruk és termékek előállítása a származási ország vonatkozó jogszabályaival összhangban történjen. Ebbe a körbe értendők többek között a földhasználati jogok, az emberi jogok, a munkavállalói jogok, az adójog, a kereskedelmi és vámszabályozás, a korrupcióellenes intézkedések, valamint a helyi környezetvédelmi és erdőgazdálkodási előírások.

Végezetül ki kell emelni, hogy a piaci szereplőknek és kereskedőknek a forgalomba kerülő releváns árukhoz és termékekhez úgynevezett kellő gondosságra vonatkozó nyilatkozatot kell benyújtaniuk a vámhatósághoz. A kellő gondosság elvének való megfelelés érdekében ki kell dolgozniuk az érintett cégeknek egy összetett eljárásrendet. Ennek keretében információkat és dokumentumokat kell gyűjteniük például az adott termékre, az előállító országra, országrészre, továbbá a láncolatban szereplő valamennyi területi egység földrajzi meghatározására vonatkozóan. Emellett kockázatokat kell értékelniük a termék EUDR-megfelelése kapcsán, és szükség esetén kockázatcsökkentő intézkedéseket kell hozniuk.

Áruelkobzással járhat a szabályok megsértése

Súlyos következményekkel számolhatnak azok, akik nem tartják be az EUDR előírásait, az illetékes hatóságok ugyanis többfajta szankciót is alkalmazhatnak velük szemben.

Egyrészt megakadályozhatják a releváns áruk és termékek forgalomba hozatalát, de súlyosabb esetben el is kobozhatják ezeket és az ügyletből származó bevételt. Másrészt a termékeket visszahívhatják, és jótékonysági célokra adományozhatják, illetve a hulladékgazdálkodással kapcsolatos uniós jogszabályokkal összehangban ártalmatlaníthatják azokat. A jogsértő magatartást tanúsítók pénzbírság kiszabására is számíthatnak. A szankció alapelve, hogy az minden esetben haladja meg az elért gazdasági hasznot. A bírság mértéke alapesetben az adott cég előző évi, uniós szinten elért teljes éves árbevételének legalább 4 százaléka, de ez a hatóság mérlegelése alapján a kívánt mértékig növelhető.

Milyen szabályok vonatkoznak a kkv-kra?

A kis- és középvállalkozásoknak (kkv-nak) minősülő piaci szereplőkre két szempontból is eltérő szabályok vonatkoznak. Egyrészt ezeknek a cégeknek fél évvel több idő áll rendelkezésükre a felkészülésre, hiszen a nagyvállalatokkal ellentétben nem 2025. december 30-ától, hanem 2026. június 30-ától kell eleget tenniük az EUDR által előírt kötelezettségeknek.

Másrészt bizonyos feltételek mellett ezek a kötelezettségek enyhébbek is ezen szervezetek esetében. A döntő tényező az, hogy az adott kkv első forgalmazónak minősül-e vagy sem. Ha nem, vagyis a cég olyan árukat forgalmaz, amelyek már körforgásban vannak az Unióban, akkor jelentős adminisztrációs tehertől mentesül. Ez azt jelenti, hogy nem kell elvégeznie azt a sokszor igen összetett kockázatelemzési folyamatot, amelynek célja a forgalmazott áru eredetének és előállítási módjának igazolása, feltárása. Ennek során többek között be kell gyűjteni a beszállítóktól az átvilágítási nyilatkozatokat (DDS – Due Diligence Statement), valamint a geolokációs adatokat és műholdképeket az adott áru előállítási területéről, majd természetesen értékelni is kell ezeket.

A nem első forgalmazónak minősülő kkv-k adminisztrációs kötelezettsége lényegében kimerül egy olyan nyilvántartás vezetésében, amely azt mutatja meg, hogy az általuk forgalmazott releváns árukat vagy termékeket kitől szerezték be, illetve kinek értékesítették tovább.

Haladéktalanul meg kell kezdeni a felkészülést

A kereskedőkkel szemben támasztott követelményrendszer összetettsége miatt kijelenthető, hogy már csak nagyon rövid idő áll az érintettek rendelkezésére a felkészüléshez. A tapasztalatok és a piaci visszajelzések ennek ellenére azt mutatják, hogy a magyar cégek többsége még nem tett semmilyen lépést ebben az irányban.

Ezt már csak azért sem lehet tovább halogatni, mert bizonyos feltételek mellett már a most beszerzett árukra is vonatkozik az EUDR-kötelezettség, ha azokat 2026 elejétől forgalmazni kívánják sok cég egy meghatározott stratégia és ütemterv szerint jó előre készletez, így nekik haladéktalanul foglalkozniuk kell ezzel a kérdéssel.

Végezetül érdemes legalább vázlatosan áttekinteni, hogy milyen főbb lépésekből áll a felkészülési folyamat:

  • A cég által forgalmazott termékek előzetes felmérése az EUDR-érintettség szempontjából.
  • A kapcsolódó kötelezettségek számbavétele.
  • Az EUDR-folyamatok egyszerűsítési lehetőségeinek áttekintése.
  • A kockázatelemzési módszertan meghatározása és napi operációba illesztése.
  • A szükséges informatikai fejlesztések tervezése, elvégzése.
  • Az adatszolgáltatási gyakorlat kidolgozása.
  • A cégen belüli folyamatfelelősök és kulcsszereplők megtalálása, a felelősségi körök meghatározása.

A feladat összetettsége, a vonatkozó szabályrendszer komplexitása és a szűkös időkeret miatt indokolt lehet szakértő közreműködését is igénybe venni a felkészülési folyamat során.

Hozzászólások