Mekkora az a kritikus tömeg, ami már átalakíthat egy társadalmat?

Pár évtizeddel ezelőtt még kinézték azt a jégkorongozót, aki sisakot vett, furcsa volt, ha nők kerültek vezető pozícióba, és majdnem minden hely dohányzó volt – hogyan változhatott azóta ekkorát a világ? A játékelmélet legnagyobbjai nézték meg, mire van szükség ahhoz, hogy átalakuljanak a viselkedésmódok, és ez vitt közelebb a politikai földrengések és a vásárlási szokások változásának megértéséhez is.

1970-ben annak ellenére lett a Forma–1 világbajnoka Jochen Rindt, hogy négy futammal a szezon vége előtt meghalt. A balesete után derült ki, hogy a biztonsági övét a lábai között nem csatolta be, mert nem volt kötelező – ez volt az egyik utolsó csepp a pohárban ahhoz, hogy bevezessék egyáltalán azt a szabályt, hogy minden versenyzőnek muszáj övet használnia. Mai fejjel ez már őrült felelőtlenségnek tűnik, de egészen odáig sokan tiltakoztak a biztonsági öv gondolata ellen: gátolja őket a szabad vezetésben, és egyébként is, ha kigyullad az autó, könnyebb menekülnie annak, aki nincs bekötve.

Ezzel szinte pont egy időben az óceán túloldalán az volt a nagy vitatéma a sportban, hogy a jégkorongozóknak kell-e sisakot hordani. 1970 környékéig szinte mindenki elutasította a használatát – a nagy kivétel Jack Crawford, az 1940-es évek nagy sztárja volt, ő is csak azért, mert így nem derült ki, hogy kopasz. Aztán pár év alatt hirtelen elterjedt, és amikor 1979-ben az NHL-ben kötelezővé tették a használatát, a játékosok több mint kétharmada rendszeresen használta, a kapusok közül pedig mindenki.

Egy másik közgazdaság
A közgazdaságtan csak akkor unalmas, ha rosszul magyarázzák el – máris sokkal izgalmasabb lesz, ha kiderül, hogyan érinti a mindennapi életünket. Sorozatunkban fontos közgazdasági elméleteket mutatunk be, azt figyelve, miért fontosak ezek mindannyiunk számára. A sorozat korábbi részeit ide kattintva érik el.

Hogyan történhet meg, hogy pár év alatt ekkorát fordul a közhangulat? Meg lehet-e mérni, mi az a kritikus tömeg, amire szükség van, hogy hirtelen egész más legyen a többség viselkedése? Ezt a témát épp az 1970-es években találták meg maguknak közgazdászok és szociológusok – mert persze itt sokkal többről van szó, mint élsportolók hiúságáról. A játékelmélet legnagyobb kutatói kezdték el vizsgálni: hogyan válik egy városrész hirtelen felkapottá vagy épp hogyan pusztul le? Hogyan dől el, hogy az egyik márka menő lesz, a másik, hozzá hasonló viszont ciki? Mi kell ahhoz, hogy a cégektől vagy a politikusoktól elvárjon a társadalom egy fajta viselkedésmódot? És mi magyarázza azt, hogy egy országban sokáig gyűlhetnek a feszültségek, aztán hirtelen fordulnak sokan a vezetők ellen?

Hozzászólások