Szárnyal a forint, vásárolnak az emberek – de meddig tart ki az optimizmus a választások után?
Miközben a választók többsége örül, egy új kormánnyal a tőzsdék is általában türelmesek. Mi mozgatja a befektetőket?
Miközben a választók többsége örül, egy új kormánnyal a tőzsdék is általában türelmesek. Mi mozgatja a befektetőket?
Mennyi pénzről hajlandóak lemondani az emberek azért cserébe, hogy később jobb legyen nekik? Mit várnak el a politikusoktól, akik a közpénzről döntenek hasonlóképpen? És hogyan lehet rávenni a döntéshozókat, hogy olyan témákkal foglalkozzanak, amelyeknek csak évtizedek múlva lehet látható eredménye?
Rendbe kell rakni valahogy a gazdaságot egy választás után, főleg ha a kampányidőszak a pénzszórásról is szólt, de arra is tökéletes ez az idő a győztes számára, hogy még népszerűbbé tegye magát. Megnéztük, mi a valóság, mézeshetek jönnek-e általában ilyenkor, vagy csúnyább időszak.
Meg kell-e adóztatni a szokásosnál jobban, ha egy cég ölébe váratlanul hullik sok pénz? Mit lehet tenni, hogy ez segítse a gazdaságot? Miért kellene rácsapni a politikusok kezére, ha ezt sima pénzbehajtásnak képzelnék? És mi köze van ennek ahhoz, ahogy több száz éve a fákról lepottyanó gyümölcsök tulajdonjogát rendezték?
Országok roppanhatnak bele abba, ha hirtelen egyetlen iparágukra pénzeső hull, látványos inflációkat is elő lehet idézni pénzszórással. De vannak olyan helyei is a világ fejlett részének, ahol sokan gondolják úgy, az sem jó, ha a saját bankszámlájuk hízik nagyra.
Hogyan kerülhetett a világ egyik vezető tudományos lapjába a jóslat 1960-ban, hogy 2026-ban, egy péntek 13-án kihalhat az emberiség? Nem a szerzők esze ment el, nem is a szerkesztőé – de így be lehetett mutatni, milyen könnyű belefutni a tudomány egyik legnagyobb hibájába.
Pártot úgy választunk, ahogyan használt autót: csak reménykedhetünk abban, hogy az eladó igazat mond az árujáról, de könnyebb a döntés, ha egy rég tönkrement kocsit akarunk lecserélni. Sok közgazdász elemezte, hogyan vásárolunk akkor, amikor nem tudhatjuk előre, jó-e az áru, amit kínálnak nekünk – aztán rájöttek arra, hogy ez tökéletes leírása a politikai döntéseknek is.
Miért lehet megfizethetőségi válságról beszélni, ha a bérek jobban nőnek az áraknál és egyébként is lassul az infláció? Hogyan lehet mérni ezt, miért érezzük teljesen másnak, mint az egyszerű áremelkedést? És miért nehezebb kezdeni vele valamit?
Hiába csendesedik el a világ karácsonykor, az előtte lévő néhány hétben lehetetlen megúszni az ünnepi előkészületek és a feszített tempójú decemberi munka okozta stresszt. Nem csoda, hogy sokan tudományos alapon próbálták vizsgálni, miért jó ez, nem lehetne-e máshogy csinálni úgy, hogy az ünnep azért ne vesszen el, és hogy mennyit bukunk januárban azzal, hogy decemberben kihajtottuk magunkat.
Van bárki, akinek az európai gyarmatosításról a skót gyarmatbirodalom jutna eszébe? Valószínűleg nincs, pedig volt egy kísérlet, amikor az ország megtakarításainak ötödét feltették erre, tömegek vesztették el a vagyonukat.
Óriási válságokat is jósoltak már közgazdászok úgy, hogy aztán szinte semmi nem történt, máskor pedig az igazi krízis érkezését napokkal az összeomlás előtt sem vették észre. Megvan a magyarázat a hibákra, ahogy azt is felsorolták, melyek a leggyakoribb tévedések, amelyekbe belefuthatunk, ha azt nézzük, válság közelít-e.
Sok technológiai ígéretből fújtak már buborékot, de volt egy, amelyet a maiak meg sem tudnak közelíteni. 1845 végére az összes befektetett pénz fele vasútépítésbe ment Nagy-Britanniában, azt hitték, hogy öt éven belül annyi profit jön, mint amennyi az ország teljes költségvetése, és megérkeztek a kóklerek is. Aztán kiderült, hogy ez sem tarthat örökké.
Annyira kevés ember tud napi 8-9 órát aludni, hogy az elegendő alvásidő értékét már a luxustermékekre vonatkozó közgazdasági szabályokkal lehet leírni. A felső középosztály és a gazdagok vagyonokat fizetnek alvásjavító termékekért, miközben emberek milliárdjai számára alapállapot a folyamatos kialvatlanság.
Miért halt meg úgy Semmelweis Ignác, hogy nem ismerték el a felfedezését? Miért csak az elmúlt pár száz évben hozott a technika fejlődése életminőség-javulást is, és mi a baj azzal, ahogyan ma egymás után jönnek a nagy újítások? Az erre adott válasz ért idén közgazdasági Nobel-díjat.
Szörnyen hangzik, de igaz, tényleg csökken a halálozások száma akkor, ha már csak pár napot kell életben maradni az örökösödési adó megváltozásáig. A születések és persze az esküvők időpontjával pedig még többen kezdhetnek trükközni, ha ehhez köt a kormány adókedvezményt.
Pár évtizeddel ezelőtt még kinézték azt a jégkorongozót, aki sisakot vett, furcsa volt, ha nők kerültek vezető pozícióba, és majdnem minden hely dohányzó volt – hogyan változhatott azóta ekkorát a világ? A játékelmélet legnagyobbjai nézték meg, mire van szükség ahhoz, hogy átalakuljanak a viselkedésmódok, és ez vitt közelebb a politikai földrengések és a vásárlási szokások változásának megértéséhez is.
Ahogy egyre zajosabb az élet, úgy vált luxuscikké a csönd. Ez pedig az árakban is megjelenik, egyre többe kerül zajmentes helyet találni. De mekkora kárt okoz az, hogy sokan nem engedhetik ezt meg maguknak?
Donald Trump komolyan vehető bizonyíték nélkül kirúgta a gyenge munkaügyi statisztikát közlő hivatal vezetőjét, úgyhogy mostantól azt kell figyelni, nem nyúlnak-e bele az ez utáni adatokba. Olyan példa nem egy volt, amikor sikerült bebizonyítani, hogy a politika érdekei mentén piszkálták meg a számokat, de van néhány fontos részlet, amire érdemes figyelnie annak, aki trükközést sejt.
Hollandok tömegei vesztették el napok alatt életük minden megtakarítását, amikor 1637-ben összeomlott a tulipánpiac – az elrettentő példa évszázadok óta alapja a túltermelésről és a spekulációról megírt elméleteknek. Az egészben annyi a szépséghiba, hogy talán meg sem történt. Vagy legalábbis nem úgy, mint ahogy évszázadokon át hitték.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel? Ki lehetett vagyonosabb, Jeff Bezos vagy Rockefeller? Mennyi pénzt érne Augustus császár vagyona ma, és volt-e nála több pénze Kína valamelyik urának?