A hét látogatása: mit árul el Trumpról és a világról az amerikai elnök angliai útja?
Az opportunizmus és a józanság keveréke az a cikk, amelyben a Donald Trump amerikai elnököt mélyen megvető baloldali brit napilap, a The Guardian elmagyarázza olvasóinak, miért volt szükség arra, hogy rövid időn belül kétszer is meghívják a Fehér Ház urát a szigetországba. „Tudom, hogy sokan ellenzik Trump látogatását, ám Keir Starmer miniszterelnöknek nem adatott meg ez a lehetőség” – írja a lap. A Guardian újságírója szerint a világ kormányai két dolgot tehetnek: vagy megpróbálnak együttműködni az amerikai elnökkel, vagy azt kockáztatják, hogy kihívják maguk ellen a republikánus politikus kiszámíthatatlan haragját.
„A második hivatalos látogatásra szóló meghívás mögött kizárólag államérdek áll – megjutalmazzák Trumpot a rossz magatartásért, ám az út megfelel a brit nemzeti érdeknek. Ez nem feltétlenül tetszik sok résztvevőnek, vagy több millió embernek otthon és az utcákon. Az is lehet, hogy nem is túl erkölcsös. Sokan – talán a király is – kínosan érzik majd magukat a látogatás két kellemetlen napjának óráiban. Mindazonáltal ez szükséges feladat” – írja a lap.
A The Guardian szerint még nagyobb szükség van erre a politikára most, Trump második elnöksége során. Egyértelmű, hogy a politikus ezúttal jobban felkészült az elnökségére, és komolyan akarja végrehajtani radikális programját. A lap úgy véli, legalább arra a következetlenségre felhívhatja az angol vezetés a vendég figyelmét, hogy miközben az USA szankciókat akar életbe léptetni az orosz olajat vásárló Kína és India ellen, Washington semmilyen közvetlen új szankcióval nem sújtja magát az agresszort.
„Természetesen számos oka van annak, hogy Trump hivatalos látogatását lehet és kell is bírálni. A fő ok az, hogy Trump kárt okoz – és nem is keveset. Ezért látogatása nem ünneplésre, hanem a kár minimalizálására ad okot. Ez az a kimondatlan ok, amiért a látogatás acélkerítések és zárt ajtók mögött zajlik. De nem teszi szükségtelenné. Egy realista akár azt is mondhatná, ez inkább még inkább szükségessé teszi a látogatást” – olvasható az elemzésben.

A hét demokráciája: az ókori Lükia, amely a Trump által támadott amerikai államrend példaképe volt
Izlandról köztudott, hogy itt működött az első parlament, s a helyiek azzal is büszkélkednek, hogy a hétköznapi életben is jól működik az emberek közötti demokrácia. Igaz, volt is alkalmuk megtanulni, miért kell a demokrácia és az együttműködés. Egyik meghatározó élményem az az izlandi tengerészeti múzeumban látott film, amely bemutatta, miként valósult meg az együttműködés a halászcsónakokban. A lélekvesztőben általában hatan ültek, s ugyan volt parancsnok is, ám neki is megvolt a maga dolga, s ha valaki hibázott vagy lazsált, az sokszor halállal végződött. A csónakból kiszállva is érezték az emberek, hogy a zord klímájú szigeten egyedül sokkal nehezebb életben maradni, s ezért a helyieknek tényleg a vérükben van a bázisdemokrácia.
Az izlandi kitérő után folytassuk a mai Törökország területén lévő Lükiával, ahol az időszámítás előtti második évszázadban megalakult a világ első, szabad csatlakozáson alapuló, demokratikus konföderációja. A hellén szövetségben hat város vett részt, s a közös tanácsban a nagyobb városok három, a közepesek két, a kicsik pedig egy szavazattal rendelkeztek. A külpolitika nem volt közös, viszont a belpolitikát a választott kormányzók irányították és közös volt az igazságszolgáltatás és az adószedés. A XVIII. századi francia filozófus, Montesquieu az ókor legtökéletesebb alkotmányának nevezte a lükiaiak alaptörvényét.
Lükia történetét sokan ismerték, egyikük James Madison egykori amerikai elnök volt, aki 1787-ben a Philadelphiában rendezett alkotmányozó gyűlésen beszélt az ókori görög együttműködésről. A résztvevőknek annyira megtetszett az arányos képviselet elve, hogy még Madison beszédének napján 1787. szeptember 12-én a törvényhozók aláírták az USA alkotmányát. Természetesen nem csak Madison érvelt az arányosság mellett, de példabeszéde mindenképpen hatott a jelenlévőkre.
