Amióta szinte minden drogprevencióval foglalkozó civil szervezetet kitiltottak az iskolákból, főként rendőrségi feladattá vált a kábítószer veszélyeiről szóló előadások megszervezése. Szeptemberben sajtótájékoztatón mutatták be az új Rendőrségi Drogprevenciós Programot (REDP), mi pedig elmentünk és megnéztük az egyelőre még finomhangolás alatt álló érzékenyítő előadást, hogy megtudjuk, mivel próbálnak hatni az egyenruhások a diákokra.
Az már a bemutató előtt kiderült: olykor az előadók személye is meglepetést kelt. A szer, ami megváltoztat című előadást ugyanis – amit egy budapesti, kertvárosi gimnáziumban nézhettünk meg – az a két fiatal rendőr,
Szarvas Erika és Lingvai Péter tartotta, akiket egy drámai eset miatt a fél ország megismerhetett.
2020. december 24-e reggelén ők értek oda elsőként ahhoz az újpesti társasházhoz, ahonnan egy zavart, az ajtókon dörömbölő férfi miatt kértek segítséget. A férfi – aki négyféle kábítószert és alkoholt is fogyasztott – késsel rontott rájuk: Lingvai Pétert tizenháromszor szúrta meg a támadó, akit csak Szarvas Erika lövései tudtak megállítani. A rendőr életveszélyesen megsérült, a támadó meghalt. A két rendőr fél év kihagyás után térhetett vissza a munkába – hogy aztán ne csak az utcákon szolgáljanak, hanem drogprevenciós feladatokat is vállaljanak.

„Én ebből a szarból nem kérek”
Bár – mint utóbb kiderült – volt diák, aki felismerte őket, az előadás elején sem a fiatalok, sem a rendőrök nem hozzák szóba a megrázó esetet. A rendőrök azzal kezdik, hogy tisztázzák, miért is vannak itt.