Mint iskolaigazgató és mint öregdiák, hogyan fogalmazná meg, mit jelent veresesnek lenni?
Azt a közösséget, hogy ötödiktől tizenkettedikig mindenki valamennyire tud a másikról. Az iskolánk profilját alapvetően meghatározza, hogy nálunk nincsenek tagozatok, mert átfogó, széles körű képzést szeretnénk nyújtani. Más, ilyen típusú középiskolára kevésbé jellemző a kulturális kitekintést adó tantárgyak bősége, nálunk a zenei oktatás is hangsúlyosabb – azt gondoljuk, hogy az agynak olyan területeit erősíti, amelyeket a többi tárgy nem. Emellett fontosnak tartjuk azt is, hogy a diákok sokat mozogjanak, az általunk magasnak tartott színvonalon.
Hogy épül fel ez a képzési struktúra?
Van nyolc- és négyosztályos képzésünk. Az előbbiben két osztályt indítunk évről évre; ötödikben és hatodikban zajlik az alapozás, a tantervben olyan „szokatlanabb” tárgyak is helyet kapnak, mint a latin vagy a szolfézs. Ezekben az években az alapkészségek, a sokrétű kitekintés és a közösségépítés a hangsúlyos. Hetediktől tizedikig tart a klasszikus gimnáziumi szakasz, délutáni órák nélkül, viszont számos szakkörlehetőséggel, az utolsó két évben pedig már leginkább az érettségi és felvételi tárgyakra, a fakultációkra koncentrálunk. Ekkor már majdnem minden óránkat bontott csoportban tartjuk. A négyosztályos képzésünk is hasonló alapokon nyugszik, itt ugyanakkor eleinte az a fő feladatunk, hogy nemcsak közösségileg, de tanulmányilag is összehangoljuk a bekerülő diákokat, akik sokféle helyről, sokféle érdeklődéssel érkeznek hozzánk. A néptánctanulás kötelező, a hangszer viszont szabadon választható, a tizenegyedik és tizenkettedik évfolyamon pedig ugyanúgy az érettségin van a fókusz.
HVG középiskolai rangsor 2026
Már kapható a HVG Középiskola 2026 című kiadványa, amelyben közöltük a magyarországi gimnáziumok TOP100-as listáját is. A rangsort a főbb érettségi tárgyak 2024 tavaszi eredményei, a kompetenciamérések adatai és az adott iskolák diákjainak a felvételi pontszámai alapján állítottuk össze. A rangsorokat és részrangsorokat folyamatosan mutatjuk be a HVG online felületein is, továbbá számos interjút, cikket közlünk, amivel elsősorban az iskolaválasztás előtt álló családokat próbáljuk segíteni a döntésben.