Jó nyolc hónappal Friedrich Merz „dupla páncélökölként” felcímkézett gazdaságélénkítő csomagígérete után még semmi sem látszik megvalósulni a programból, sőt,
a német gazdaság egy megállíthatatlanul haladó, vadiúj tank helyett továbbra is egy saras kátyúban kipörgő kerekekkel nyűglődő WV-bogárra hasonlít.
Ezt nem csak mi mondjuk, novemberi jelentések és szakértői vélemények sora jutott erre.
A kancellárvárományos kedd este bejelentett tervei szakítanának az évtizedes német fiskális politikával, és a hadsereg és az infrastruktúra fejlesztésén keresztül az évek óta vergődő német gazdaság egészének is vérfrissítést jelentenének. A programot még át kell verni a parlamenten, de az iparban már meg is indult a készülődés a lehetséges új világra. Merz csomagja, ha elfogadják, minden bizonnyal a német határokon túlgyűrűző hullámokat vet, és erős támogatást ad az USA nélkül a saját lábára állni akaró Európának is.
A Bundesbank november 13-i jelentése szerint az első három hónap 0,4 százalékos GDP-növekedése, majd a második három 0,3 százalékos zsugorodása után 2025 harmadik negyedévében csak stagnált az ország gazdasága, és a fogyasztás javult ugyan, de csak minimális mértékben. 2025 egészére csak 0,2 százalékos GDP-erősödéssel számolnak, ami Európa legnagyobb gazdaságától nagyon gyenge, valójában szintén stagnálásként értelmezhető, de legalább az előző két évvel szemben nem recesszió lesz a vége.
Az Európai Bizottság frissített országspecifikus előrejelzése szintén 0,2 százalékos erősödéssel számol idén, majd jövőre és 2027-re 1,2-1,2 százalékos GDP-bővülést feltételeznek. Jelentésük szerint a beruházások várhatóan 2025 egészét nézve is visszaesnek a gyenge gazdasági hangulat és a nagyfokú bizonytalanság miatt. Az EB a következő két évtől vár fokozatos fellendülést, amikor valóban beindulnak az állami beruházások, melyek részben ellensúlyozzák majd a külkereskedelem szenvedését. Az IMF is 0,2 százalékos, tétova bővülést előlegez meg a németek 2025-ös évének.
A bajok két éve váltak igazán látványossá, de már korábban itt voltak.