A három nővér feljön az érzelmi Csernobillal felérő Pestre, és dizőzként búgja, hogy dolgozni fogunk – a HVG kulturális ajánlója

Az olasz–svájci politikai tanácsadó-esszéista, Giuliano da Empoli tanulságos könyve a techkorszakról. A „kurva jót” alkotni örök vágya és „csak azért is” életigenlő önirónia a Weöres Sándor Színházban. Grecsó Krisztián és Beck Zoltán új albumának borítóján ott a békejel. Az e heti HVG kulturális ajánlója.

  • HVG

Ligeti, Ginastera, Nielsen – A hárfa és az üstdobok

Furcsa és mélyen jellemző, hogy Modern színek címmel hirdetik a Budapesti Fesztiválzenekar december eleji budapesti és miskolci koncertjét, amelynek műsorán a legifjabb alkotás 70, a legöregebb 110 éves. Mintha Schubert korában Bach és Vivaldi képviselte volna a modernitást. A zenei ízlésben megállt az idő. Ez a koncert felettébb alkalmas azonban arra, hogy az időt megmozgassa.

A fiatal Ligeti György kifejezetten populáris zenét igyekezett komponálni. Ebből a korszakából való a rövid és vidám, zenei poénokkal teletűzdelt Mifiso la sodo, amely cím maga is tréfa: szolmizációs hangokból képzett, nem létező olasz kifejezés. A Ligeti-centenárium évében fedezte fel és adta elő a művet a koncert karmestere, David Robertson, a világ vezető zeneiskolája, a New York-i The Juilliard School karmester tanszékének vezetője. A több Grammy-díjjal és -jelöléssel megtisztelt dirigenst a XX–XXI. század specialistájaként tartják számon.

Hozzászólások