Handelsblatt
Hogy a Mol megveheti-e a szerb olajvállalat, a NIS többségi orosz tulajdonhányadát, azt Putyin dönti el, éppen ezért igen gyakorlati oka volt a moszkvai útnak – nyilatkozta a lapnak Hegedűs Dániel. A Német Marshall Alapítvány szakértője szerint nyilvánvaló, hogy Moszkva szövetségeseknek kívánja átpasszolni az érdekeltséget. Orbán tegnapelőtt ugyanerről tárgyalt Szabadkán Vucic-csal.
Ezzel együtt rettenetes a moszkvai látogatás optikája, mert a vendég Putyin pozícióit erősíti, továbbá fokozza azt a benyomást, hogy Orbán elárulja az európai érdekeket. Az elemző megjegyezte: a politikus példaként fogja felhozni, mennyire megéri a szoros barátság Oroszországgal, illetve Szerbiával.
Pedig szakértők úgy látják: a magyar gazdaság nincs is ráutalva az orosz olajra. Isaac Levi a londoni CREA kutató központtól azt húzza alá, hogy az Adria-vezeték bőven fedezni tudná az igényeket. Csakhogy a magyar kormány és a Mol az ellenkezőjét állítja, ám ez csupán kifogás, mert a magyar cég nem szeretne lemondani az előnyös orosz üzletről, mivel az nagy hasznot hajt neki.
A német üzleti körök lapja a továbbiakban kiemeli, hogy a kormányfő provokálja Brüsszelt, amikor ismét lerója tiszteletét Putyinnál. Egyetlen alkalmat sem hagy ki, ha úgy jelenhet meg, mint aki hidat épít a Kremlhez. Miközben az Unió már három éve elhatározta, hogy kiszáll az orosz olajpiacról.
Egy brüsszeli illetékes kifejtette, hogy az európai vezetőknek jó okuk van elkerülni Moszkvát. A szervezet nem változtatja meg álláspontját az orosz energiaimport ügyében, és ebből a szempontból teljesen mindegy, hányszor keresi fel Orbán Putyint. Viszont Trumpnak talán érdemes volna emlékeztetnie magyar barátját arra, hogy amerikai megítélés szerint le kell állni az orosz olajvásárlásokkal.