Sikerült minimális többséget szereznie kormánya számára a tokiói parlament alsóházában Takaicsi Szanae japán miniszterelnöknek múlt pénteken, amikor csatlakozott a koalíciójához a Reform Szövetség néven frakciót működtető három független képviselő. Korábban a tavalyi választáson a harmadik helyen végzett Japán Innováció Pártja (Isin) állt az 1955-ös megalakulása óta két rövid megszakítással hatalmon lévő, de 2024 októberében kisebbségbe szorult Liberális Demokrata Párt (LDP) mellé. A 64 éves Takaicsi – aki az első nő az LDP és a kormány élén – így
233 fős többséget kovácsolt össze a 465 tagú alsóházban.
A legutóbbi felmérés szerint a miniszterelnök 75 százalékos népszerűsége messze meghaladja pártja támogatottságát, amely csak 27,6 százalékos.
A parlamenti pozíciója megszilárdításában ugyanaz játszotta a fő szerepet, mint a kimagasló pozitív érdemjegyében. Takaicsi november 7-én az alsóházban azt válaszolta egy ellenzéki képviselő kérdésére, hogy az „ország túlélését fenyegető helyzetnek” tekintené, ha Kína blokád alá vonná az általa renegát tartománynak tekintett Tajvant, vagy támadást intézne sziget ellen. A 2015-ben, Takaicsi elődje és mentora, a hozzá hasonlóan nacionalista Abe Sinzo miniszterelnöksége idején elfogadott nemzetbiztonsági törvény alapján ha a tét Japán túlélése, akkor Tokió szövetségeseinek támogatására mozgósítható az Önvédelmi Erőnek hívott hadsereg. Amit a világ tíz legütőképesebbje közé sorolnak, noha a bevetését szigorúan korlátozza a megszálló amerikaiak által diktált 1947-es békealkotmány kilencedik cikkelye.