A Különös történetek a Szondi utcából animációs sorozat egyik emlékezetes jelenetében Tölgyessy Péter előrehajolva, heves kézmozdulatokkal magyaráz. A tempó feszes, a gesztusok túlzóak – a jelenet egyszerre ironikus és pontos. Karikatúra, de nem bántó: inkább sűríti az élményt. Egyetlen pillanatba tömöríti mindazt, amit Tölgyessy évtizedek óta képvisel a magyar nyilvánosságban: a történelem nagy ívét, a struktúrák elsőbbségét, és a személyes politikai reményekkel szembeni mély gyanakvást. A jelenetben a szavait már nem értjük – mintha csak egy interjú emléke villanna fel, nem annak konkrét állításai.
Amikor most a Partizán stúdiójában beszélt, ugyanez a sűrített világkép tér vissza: rajz nélkül, de változatlan erővel. Valószínűleg erről az interjúról is inkább ez az összbenyomás marad meg, nem az, hogy pontosan mi bizonyult igaznak belőle.
Tölgyessy hosszú ideje a magyar politikai közbeszéd egyik legnagyobb tudású és legszuggesztívebb kommentátora. Egykori kollégaként az ELTE (akkor még MTA, ELKH) Társadalomtudományi Kar Politikatudományi Kutatóintézetből különösen jól ismerem azt az intellektuális fegyelmet és elemzői eleganciát, amely megszólalásait jellemzi. Érvelései ritkán esetlegesek, hivatkozási pontjai stabilak, történeti érzéke kivételes. Éppen ezért válik problematikussá, amikor ez a kivételes gondolatmenet empirikusan alá nem támasztott, közbeszédre, „nyugat-európai sajtóhangulatokra” és összefoglaló hallomásokra épülő spekulációkat emel elemzési rangra – mindenfajta számonkérhetőség nélkül.
