Alighanem a Kádár-rendszer legnagyobb gyermekvédelmi botránya kerekedhetett a Szőlő utcai javítóintézetben (akkori nevén: Művelődésügyi Minisztérium 1. sz. Nevelőintézetében) 1971–1972-ben. Indokolt a feltételes mód, hiszen a nevelők erőszakos cselekedeteit akkortájt sem siettek nyilvánosságra hozni. Az Angler László igazgatói működése alatt történtekről mindössze 2-3 utalásszerű megjegyzés jelent meg a korabeli lapokban, és bár az kiderült, hogy
az ügy érintettjeit bíróságon vonták felelősségre, a korszak elhallgatáspolitikájára jellemző, hogy az ítéletről a sajtó már nem tudósíthatott.
A rendelkezésre álló információmorzsák alapján meglehetősen ellentmondásos kép rajzolódik ki a főszereplőről. Angler 1963-ban lett a Szombathelytől 25 kilométerre található ikervári fiúnevelő otthon igazgatója, és a következő években több ízben is feltűnt a sajtóban.
A cikkekben megszólalva általában azt ecsetelte, hogyan segítik a rájuk bízottakat a felnőtté válásban, miként teremtenek számukra „jó életet, otthont”, hogyan állítják helyre „a lelki sérült, meggyötört gyerekek önérzetét, önbecsülését, emberségét”, hogy aztán „erkölcsileg megerősödve, kész emberként” indulhassanak útnak.
