Amolyan tarrbélás hangulaltú, reménytelennek tűnő, hosszú, nyílegyenes, és a tél végi olvadásban igencsak sáros földúton kell becuppogni Magyargencs felől Hertelendyújhelyre. A Kisalföldön, Pápa közelében járunk, a Kemeneshát–Kemenesalja–Marcalmellék határán.
Lehet, hogy barátságosabb időben szebb arcát mutatja a környék, sőt, valószínűleg szárazabb évszakokban autóval is bejárható a pár kilométernyi út, de ilyenkor csak az időnként megugró őzek mutatnak némi derűt. Az út mellett végtelen mezők, amelyeken itt-ott düledező magaslesek emelkednek ki. Messziről lövések hallatszanak, folyik a vadászat.
Aki a faluba tart, olykor sártengeren át vezet az útja
Lakos Gábor
Hertelendyújhely – vagy ahogy egyetlen hivatalos lakosa, Szabó Ernő mondja: Újmajor – közigazgatásilag Magyargencshez tartozik, noha az sem egy nagyváros. A célpontunk nevét adó Hertelendy Miklós 1848-49-es huszárezredes nevével is itt, Gencsen találkozunk először. Az ottani óvoda ugyanis a Hertelendy-kúriában kapott helyet, ami arról nevezetes, hogy a szabadságharc bukása után haláláig itt lakott és gazdálkodott a pákozdi ütközet, illetve a szabadságharc több más nagy csatájának hőse.
Egy ablakban felejtett tányér
Lakos Gábor
A falu szélén van egy kissé rozoga, de kedves épület, amiben az iskola, a könyvtár, egy 1848-as és egy II. világháborús helytörténeti kiállítás is békésen elfér. Az udvaron pedig mindenféle haditechnikai eszközök, köztük MiG-21 repülőgép, T-55 harckocsi, különböző légvédelmi lövegek sorakoznak. A fura eklektikát erősítik a bejárat előtt felszögelt kiírások, amelyek arról szólnak, hogy „Ebben az iskolában: bíznak benned!”, „… türelmesek vagyunk”, „…nagyokat nevetünk”, „… megbocsátunk!”, és így tovább.
Jó lenne, ha ilyen jelszavak alapján működne minden magyar iskola – állapítjuk meg a fotós kollégával, miután útbaigazítást kértünk és elindultunk, egy darabig autóval, aztán a sármélység fokozódása után gyalog, a derék huszárkapitányról elnevezett Hertelendyújhely felé.
Elhagyottnak látszó, de újrahasznosított épület
Lakos Gábor
A környéken hajdanában a feneketlen ingovány és mocsárvilág természetes védelemül szolgált a helyieknek a tatárok és a törökök ellen, sőt még az 1848–49-es szabadságharc idején is. (Egy feljegyzés szerint az itteni erdőben pihent meg Napóleon híres serege is, majd Pápa felé haladva sok lovas elmerült a Marcal ingoványaiban.) Ez a hangulat köszön vissza valamennyire olvadás idején a sártengerben is, de azért mi hamarosan elérjük a célállomásunkat.
