Karsai Dániel meghalt, de az életvégi döntés méltóságáról szóló vita velünk marad
Az alkotmányjogász halálával sem merül feledésbe az ügy, amelyet képviselt. Bebizonyította, hogy eljött az idő vitatkozni az eutanáziáról.
Miután Karsai Dániel elvesztette az eutanáziáért indított strasbourgi perét – amiben ön is segítette ügyvédként –, miben bízhatnak, akik mellette ültek kerekesszékben?
Egy részük már sajnos nem él. Ők is fordultak a strasbourgi bírósághoz Dani irodáján keresztül. Az ottani gyakorlat az, hogy amikor nincs egyetértés egy alapvető jogi kérdésben, a többségi álláspontot fogadja el a bíróság. Mivel az eutanázia ügyében ilyen nincs, a bíróság tartózkodó – Dani szerint gyáva – döntést hozott. Ám amióta ez az ügy elkezdődött, több államban fogadtak el az eutanáziával kapcsolatos szabályozást, Franciaországban, Szlovéniában, Nagy-Britanniában is.
Mi indította arra, hogy csupa emberi méltósággal, szabadságjogokkal kapcsolatos ügyet vigyen?
A pszichológusom azt mondja, egy életforma sem véletlen. Későn lettem ügyvéd, és nem a „nyereségérdekelt” szférában dolgozom. A meghatározó ebben két személy, a nagymamám és az anyukám, akik olyan alkatok, hogy mindenkin segíteni akartak, és nem fontos számukra a pénz. Az olvasmányélményeim alapján már középiskolás koromban kifejezetten érdekelt a megalázottak és megszomorítottak sorsa, a második világháború és a holokauszt. A Helsinki Bizottságnál 2004-ben véletlenül, egy hirdetésre jelentkezve kezdtem dolgozni, akkor nem akartam ügyvéd lenni, s a civil szféra adta magát.
Pszichológust említ. Hogy lehet ilyen hatalmi ellenszélben lelkileg bírni például a kirúgott kölcseys tanárok vagy az Átlátszó Szuverenitásvédelmi Hatósággal vívott perét?
