Mi mennyi a felsőoktatásban? Mutatjuk a beárazott diplomákat képzésterületenként és járásonként

Sok területen látványosan szűkre szabták az állami ösztöndíjas helyek keretét, másutt fölöslegesen túlméretezték azt, és csak a kormány kegyén múlik, hol igazodnak a valódi jelentkezési igényekhez. Ugyanakkor továbbra is óriási különbségek vannak a diplomák értékében.

Ember legyen a talpán, aki kiigazodik azon, hogyan is szabályozza a kormány az egyetemekre felvehető államilag finanszírozott hallgatók létszámát. Elvileg az egyetemenként és azon belül képzésterületenként megadott hallgatói kapacitásszám az a keret, amit hajlandó egyes egyetemeknek az állam finanszírozni, azaz megrendelőként lép fel. Ugyanakkor ezek

a kapacitásszámok mintha a levegőben lógnának, nem sok közük van ahhoz, hogy végül a ponthatár meghúzásakor mennyi hallgató finanszírozását vállalja egy adott egyetemen a kormány.

Azt a kapacitásszámok is jelzik, hogy a kormány milyen tanulmányokat szeretne támogatni, hiszen a bölcsész- és társadalomtudományok államilag finanszírozott számai szinte minden egyetemen alul vannak kalibrálva.

A bölcsészettudomány mint állatorvosi ló

Tavaly például a Nyíregyházi Egyetemre 17 olyan hely lehetett volna alap- és mesterképzésen a bölcsészettudományban, amelyre állami támogatással juthattak volna be a hallgatók. Ehelyett a kormány júliusban jóváhagyta, hogy felvegyenek 83 diákot alapképzésre és 21-et mesterképzésre, mindegyiket állami ösztöndíjas helyre. Tehát az egyetemnek megvan a kapacitása jóval több hallgatót e képzésterületen oktatni, mint amennyit hivatalosan az állam finanszírozni tervez. Ennek ellenére 2026-ra nem emelték fel a tavaly felvettek arányában a kapacitásszámot, ugyanúgy 17 felvehető diák a kapacitásszám Nyíregyházán erre a képzésterületre.

Hozzászólások