Tizenöt éven át egyszerűen ellazsálták Orbán Viktor kormányai az egészségügyi és a nyugdíjrendszer átalakítását, holott tisztában voltak azok valamennyi súlyos hiányosságával. Az egészségügyi reform tervezetét még 2020-ban rendelte meg a Boston Consulting Grouptól (BCG) a Belügyminisztérium, de a dokumentumot végül titkosította. A HVG azonban a minap megszerezte, és március 12-én ismertette.
A kórházak és rendelőintézetek számának radikális csökkentése, a háziorvosi hálózat átszabása, nyitás a magánegészségügy felé – ilyen intézkedések is szerepelnek abban az egészségügyi reformtervezetben, amit a Belügyminisztérium megrendelésére a Boston Consulting Group készített még 2020-ban. A HVG megszerezte a stratégiai átalakításról szóló dokumentumot, amit az Orbán-kormány közpénzből kifizetett, majd elsüllyesztett, a jogvédők pedig éveken át hiába próbálták kiperelni. Független szakértőink szerint alkalmas lett volna szakmai-társadalmi vitára az eltitkolt javaslat, amit Hippokratész-projektnek neveztek.
Orbán Viktor fiókjában ott van a terv a nyugdíjkorhatár emeléséről is – mondta a HVG-nek Magyar Péter március 15-én. A Tisza Párt elnöke ezzel azt sejteti, ha Orbán Viktor hatalmon marad, ezt is megvalósítja, nem csupán a kórházi ágyak és rendelőintézetek számának csökkentését.
A korhatáremelés nem légből kapott ötlet, annak a lehetőségét és szempontrendszerét a nyugdíjrendszer átfogó átalakításának tervezete valóban tartalmazza. Ezt lapunk már 2024 szeptemberében ismertette. A nyugdíjrendszer fenntarthatóságának javítására Magyarország helyreállítási és ellenálló-képességi tervében (RRF) tett ígéretet a kormány, ehhez az ilyen ügyekben kellőképpen jártas nemzetközi szervezettől, az OECD-től kért szakmai segítséget.
A 2024-ben elkészült javaslatcsomagot azonban éppúgy elhallgatta, mint a BCG-ét, annak ellenére, hogy vállalásai között „a reformlehetőségek konzultációja” hangsúlyosan szerepelt. Ennek a határideje 2024. június 30. lett volna. Saját tanulmányát végül az OECD publikálta, erre a magyar nyugdíjszakértők hívták fel a HVG figyelmét akkoriban.
Egyre nehezebben fenntartható a magyar nyugdíjrendszer, a kormány reformot ígért az EU-nak. A lehetséges irányokat vázolja a világ 38 országát tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, az OECD abban a tanulmányban, amelyet a magyar kormánnyal együttműködve készített. A kormány egyelőre nem kommentálja a megállapításokat.
A konzultáció után kellett volna elkészítenie a kormánynak a megfelelő jogszabályokat és a hozzájuk tartozó hatástanulmányokat, valamint a költségvetés hosszú távú fenntarthatóságát bemutató kitekintést, és az egész csomagot az Országgyűlés elé vinni. Épp egy évvel ezelőtt, 2025. március 31-ei határidővel. A kormányfő előtt azonban egyetlen hosszú távú cél lebegett – a hatalmának megőrzése minél tovább –, ezért semmiféle kockázatot nem vállalt.