A kereszténység talán legellentmondásosabb figurája, nélküle mégsem teljesedhetett volna be a megváltás. Valóban a legnagyobb áruló, egy igazi ősgonosz volt? Egy kapzsiságtól megtévedt ember, vagy inkább tudatos politikai aktor? Esetleg önfeláldozó tragikus hős, az isteni akarat végrehajtója? Hogyan alakult-torzult a köztudatban élő Júdás-kép az évszázadok során a teológia és a művészetek hatására, és miért foglalkoztatta épp az ő drámája ennyire a világ egyik legismertebb festőjét, Rembrandtot? A többi között ezekre a kérdésekre kereste a lehetséges válaszokat Fabiny Tamás nyugalmazott evangélikus püspök, egyetemi tanár és Rényi András művészettörténész, esztéta, egyetemi tanár a CEU Határtalan Tudás című tudománynépszerűsítő sorozatának húsvét előtti alkalmán.
Úgy érzem, Jézus és Júdás olyan, mint az érem két oldala: összetartoznak, kiegészítik egymást. Júdás nélkül nem lenne Jézus, de Jézus nélkül sem lenne Júdás
– mondja Fabiny Tamás, akit teológusként már több mint húsz éve foglalkoztat Júdás személye, könyvet is írt róla Júdás, az elveszett tanítvány címmel. „Júdást, a tizenkét apostol egyikét kirekeszti, kitagadja az egyház. A szentség jele nélkül marad, de mint ember, itt marad közöttünk. Egy templom oltárképén pedig igenis helye van Júdásnak, azért, hogy tükröt tartson számunkra: hogy újra és újra szembesüljünk azzal, nem vagyunk-e mi magunk is adott esetben Júdások.”
A Júdás Iskariótes néven ismert férfiről nagyon keveset tudunk. Az evangéliumok szerint a Júda déli részén lévő Kariótból származott, innen ered a ragadványneve is. Jézus tanítványai közé fogadta, és rábízta az apostolok közös pénzének kezelését. A négy kanonizált evangélium arról viszont már nem tudósít, hogy miért is követte el az árulását, vagy miért kívánta Krisztus halálát, ha egyáltalán tényleg azt akarta.
Az időrendi sorrendben egymást követő evangéliumokból ráadásul egy egyre negatívabbá váló figura bontakozik ki előttünk.
„Amikor a bűnös nő megkeni Jézus lábát, és egész nagy mennyiségű kenetet pazarol el ezzel, akkor a legkorábban keletkezett Márk evangéliumában még azt olvassuk, hogy egyesek megbotránkoznak ezen, hogy mire ez a nagy pazarlás. Az övét követő Máté és Lukács evangéliumaiban az szerepel, hogy a tanítványok botránkoznak meg rajta. János evangéliumában pedig már azt írja, hogy Júdás botránkozik meg a nagy pazarláson. Jánosnál Júdás azt mondja, hogy inkább a szegényeknek kéne adni ezt a pénzt – de nem azért mondja ezt, mert olyan nagy szociális érzékkel volna megáldva, hanem azért, mert tolvaj, és lopja a közös kasszából a pénzt” – magyarázza a nyugalmazott püspök.
Fabiny szerint Júdás személyiségének komplexitását mutatják Újszövetség-beli ábrázolásának eltérő hagyományai – halálának leírása is különböző módokon jelenik meg a Bibliában: „Máté evangéliumában például egyértelműen arról van szó, hogy vissza akarja csinálni az üzletet, és visszadobja az árulásáért kapott 30 ezüstöt, amire a főpapok azt mondják, hogy nem csináljuk vissza.
Erre Júdás elkeseredésében azon nyomban felakasztja magát – ráadásul előbb hal meg, mint maga Jézus.
Philippe de Champaigne: Az utolsó vacsora (1652)
Ann Ronan Picture Library / Photo12 via AFP
Az Apostolok Cselekedeteiben viszont arról van szó, hogy Júdás a 30 ezüstöt el is költi, Jézus keresztre feszítése után vesz rajta egy mezőt, ahol is »előrebukott, derékban széthasadt, és egész belső része kifordult«.”
