Balázs Zoltán: A mandátumkorlátozással a büntetés iránti igényt lehet kielégíteni

Olcsó és hatásos intézkedés a mandátumkorlátozás, sok más tényező dönt arról, hogyan folytatódik egy képviselő politikai karrierje, ha életbe lép a cikluskorlát. Vélemény.

  • HVG

Miért irreleváns a képviselői mandátum időbeli korlátozása?

A kérdést máris pontosítanom kell: természetesen nem abszurd korlátozásokra kell gondolni (mondjuk ilyen lenne, két évben maximálnák a mandátumot), hanem a közbeszédben most forgó nyolc/tizenkét éves cikluskorlátról van szó.

Vannak, akik bármilyen korlátozást elvi és gyakorlati alapon is elleneznek. Elvi kifogás, hogy demokratikus alapjogot (még ha passzív is – azaz a választhatóság joga) nem illik megkurtítani; vagy hogy – nyolc év esetén – két ellenzékben töltött ciklus után, immár elnyerve a választók bizalmát, miért ne bizonyíthatná az adott képviselő, hogy képes jobb döntéseket hozni; vagy hogy a politikusi pálya hivatás is lehet, nem átmeneti időtöltés, bármilyen fontos is.

Gyakorlati kifogás, hogy nem könnyű kivitelezni a korlátozást. Több dilemma is felmerülhet. Mondjuk az a képviselő, aki hét év és tizenegy hónap után, a választások előtt egy hónappal, lemond a mandátumáról, még választható? Vagy csak egy hónapra?

Mandátumkorlátozásra alig van példa. Európában, tudtommal, nincs is.

Egyes latin-amerikai országokban létezik ez a gyakorlat, de azok az országok ritkán számítanak a stabil, alkotmányos demokráciák mintáinak.

Venezuelában például a Chávez-féle alkotmány (1999) használta ezt az eszközt (egymás után legföljebb kétszer lehetett megválasztani valakit; a 2009-es alkotmány már nem tartalmaz ilyen megkötést), de pont Venezuela nem nevezhető demokratikus sikertörténetnek. Igaz, nem elsősorban ezért. Érdemi ellenvetés továbbá, hogy maga a javaslat viszonylag olcsó populizmus, ahogy a venezuelai eset is mutatja. Mindenesetre, ha olcsó is, azért hatásos lehet, mivel az össznépi büntetőigényt (le a politikai elittel!) gyorsan képes kezelni. Nem vitás, hogy Magyarországon is van ilyen igény, amelynek teljesítése egyszerű és ugyanilyen olcsó. A fenti ellenvetések ilyenkor nem sokat számítanak.

Valójában azonban az egész javaslat – leszámítva az össznépi elégtételérzés kiszolgálását – túl sokat nem oszt vagy szoroz.

Először is: a Kongresszusi Kutatószolgálat szerint (reklám: a magyar Országgyűlésnek is van ilyenje) az amerikai Képviselőházban a 2023-as és a 2025-ös ciklusban nagyjából nyolc-kilenc éves tapasztalattal rendelkező képviselők ülnek. Még a Szenátusban sem éri el az átlagos ’hivatalban’ töltött idő a tizenkét évet. Ez korábban sem volt magasabb, inkább alacsonyabb hivatali idő volt jellemző, főleg a 19. században.

Kész idősotthonná vált az amerikai politika

Korrekordot döntött az amerikai politikai elit a Fehér Házban és a kongresszusban, az okok között előkelő helyen szerepel, hogy sok türelem és még több kampánypénz kell a csúcsra érkezéshez.

A londoni Westminsterben 1983 óta az átlagos terminus nagyjából kilenc év körül ingadozott, a medián – ami a fontosabb szám – viszont kilenc és négy év között erősen fluktuált. Mindez azt jelenti, hogy a beágyazottnak mondható demokráciák alsóházában a nyolcéves korlát majdhogynem automatikusan teljesül. Bár ez nem elvi észrevétel, és jelzi is a korlátozás irrelevanciáját.

Másodszor, egy ilyen javaslat esetében a politikatudományt nem a tisztán normatív, és nem is a jogi, hanem a hatalmi összefüggések érdeklik. Meg kell tehát fontolni, hogy a mai demokratikus rendszerekben egy parlamenti képviselő mire való, mire képes és mire nem.

Elég nyilvánvaló, hogy amikor számszerűségről van szó, akkor minden egyes országgyűlési szavazat számíthat, főleg, ha egy kormány mögött viszonylag kicsi többség áll. De ilyenkor sem a képviselő személye, hanem egyszerűen a fizikai léte számít, vagyis önmagában az, hogy melyik képviselő éppen hol tart a nyolc/tizenkét éves ciklusában, lényegtelen szempont.

Hozzászólások