Hogy Mark Zuckerberg miért dolgozhat még szabadon, számomra rejtély – Programok augusztus 7-ig

Az Eredetben (Inception) összekapcsolt tudattal alszanak mélyaltatásban emberek, közös álmuk jelenti számukra a valóságot. A Szárnyas fejvadász alapjául szolgáló Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? regényben állítgatható az emberek hangulata. Ari Folman A futurológiai kongresszus (The Congress) című, félig animált, félig élőszereplős filmjében olyan világba lehet átlépni, ahol bárki lehet megrajzolt Jézus, Elvis vagy akár Frida Kahlo. Szóma a Szép új világból, Prozium az Equilibriumból, Mátrix.

A disztópikus filmek és regények sokféleképpen képzelték már el, hogy milyen módokon lehet az emberi létezés határait feszegetni. Megannyi átmentett tudat virtuális valóságokba, digitális arénákba, robotokba. A kíváncsi vágy az érzékelésünk megcsavarására, szenvedélyeink megélésére – vagy csak hogy ne kelljen viselni az életet –, elég régi. Eleink is előszeretettel fogyasztottak varázsgombát, füstöltek el szárított növényeket, nyalogattak varangyot vagy gyűjtöttek túlerjedt gyümölcsöt (az állatvilágból is ismerünk hasonló viselkedést). Mára sokféle gyakorlat létezik, és mind kulturálisan kódolt, így a szabályozásuk is erősen változatos képet mutat. A mai modern társadalmak egyik ismert kérdése, hogy mit, kinek és hogyan lehet vagy érdemes használnia (például), miközben

egyféle kicsekkoltató eszköz mindenki számára legális és mindennap használatos.

„Szóma, ha mondom, segít a gondon!”

Millenialként jelen ismereteink szerint az utolsó korosztályba tartozom, amelyik analóg módon gyerekeskedhetett. Amikor először láttam képeket metrón ülő, kis képernyőre lefele bámuló emberekről, arra gondoltam, amire kellemetlen dolgoknál általában: amíg nem érint, nem foglalkozom vele. Nem sokat kellett várni, hogy megérkezzenek az okostelefonok, én meg addig ragaszkodtam a béna nyomógombjaimhoz, ameddig csak tudtam. Aztán megadtam magam egy sárga Nokia Windows Phone-nak – és ez elég jól illusztrálja a kapcsolatom az okoseszközökkel általában.

Nem gondolom, hogy a technológia fejlődése alapvetően negatív lenne vagy hogy az internet úgy rossz, ahogy van. De azt igen, hogy jó dolog papíron olvasni, buszon bambulni, megbeszélt időpontokban találkozni, levelezni, átugrani egymáshoz spontán, hosszan telefonálni, hogy jó volt cédéket mutogatni vagy gondolkodni a videótékában. Tudom azt is, hogy ez ízlés és/vagy nosztalgia dolga, ahogyan azt is, hogy mindez mennyire egysíkúan hangozhat (vastag sztereotípiának valaki olyantól, aki amúgy szereti a The Smiths-t). 

Az online világ előnyeit könyvtárnyi anyagban lehet sorolni, de egyértelműnek tűnik az is, hogy a kapitalista logika mentén jó ideje elszaródtak a dolgok. A net egyik leginkább használt felülete a közösségi média, és ezt a digitális-társadalmi kísérletet csúnyán elbuktuk. Az emberek kicsekkolási vágyát mára hétköznapi, mindenféle kor- és társadalmi csoport által birtokolt eszköz segíti.

Nincs füstös ópiumbarlang, nem lógnak ki belőlünk drótok, csak a kezünkben szorongatunk egy csinos-fényes szappantartónak tűnő valamit, és lefelé tekintünk.

Természetesen nem lehet egy az egyben összehasonlítani különféle tudatmódosítókat vagy érzelemszabályozókat az okostelefonos doomscrollinggal, ahogy a különféle szerek is máshogyan hatnak az egyénekre. Más és más intenciókkal lehet belemenni akár önismereti tripbe, gyógyulásba, a jelen mélyebb megélésébe, alkotásba vagy egyszerűen szórakozásba. Az ebben a hírlevélben körültáncolt kicsekkolási vágy viszont hasonló – ahogy az ilyen-olyan mértékű függőség veszélye is fennáll.

“Was and will make me ill. I take a gramme and only am”

Mindenféle elképzelt disztópikus társadalomban létezik egy hatalom, ami a kicsekkoltató szereket megalkotja, majd erőszakkal, propagandával, marketinggel terjeszti. Ez a hatalom lehet névtelen és arctalan, kitalált politikus-isten-vezér maszk mögé bújtatott, vagy akár simán felvállalt Evil Corp. LinkedIn-zakóban. Utóbbiakat hívhatjuk Big Tech-nek is, és szinte költői túlzás nélkül, veszélyesen közel kerültünk a valódi valósághoz.

A 3-as metrón még nincs légkondi, de az okostelefonokat már rég nézegetjük rajta bedopaminozva.

Sokkal komolyabb a telefonos, és azon belül a közösségi médiás függőségünk, mint ahogy azzal a mindennapjainkban foglalkozunk – mert a kulturális norma része, mert sok szolgáltatás a társadalom tagjaként megkerülhetetlen (vagy csak specifikus tudás elsajátításával, tehát nehezen megkerülhető).

• „(...) több olyan funkciót is alkalmaz, amelyek tudatosan arra ösztönzik a felhasználókat, hogy minél tovább maradjanak az alkalmazásban (...)”
• „az úgynevezett addiktív dizájn (addictive design) olyan felület- és szolgáltatástervezési megoldásokat jelent, amelyek pszichológiai mechanizmusokat kihasználva igyekeznek folyamatos használatra ösztönözni a felhasználót”
• „(...) működését kifejezetten a figyelem minél hosszabb ideig történő lekötésére optimalizálják”
• „(...) a felhasználó úgynevezett robotpilóta üzemmódba kerül: már nem tudatos döntések alapján használja az alkalmazást, hanem megszakítás nélkül görgeti a tartalmakat”

A mondatokat egy júliusi hírünkből másoltam ki, amelyben az Európai Bizottság egy friss döntéséről számoltunk be. Zanzásítva: kimondták (végre), hogy a Meta – a Facebook és az Instagram – úgy alkotta meg a platformjait, hogy azok függőséget okozzanak. Így veszélyeztetik a felhasználóikat, különösen a sérülékeny csoportokat, a fiatalokat és a gyerekeket. A Bizottság megállapításai – Zuckerbergék megsértették a DSA-t, vagyis az uniós digitális szolgáltatásokról szóló rendeletet – előzetesek, a Meta védekezhet. A büntetés egyelőre bírság lehet: a vállalat éves globális árbevételének 6 százaléka. Tudom, hogy ez rengeteg pénz és súlyos döntés. Mégsem hangzik elégnek.

„Már egy köbcenti helyrebiccenti”

Szakemberek garmadája kutatta ki és figyelmeztet már jó ideje, hogy sokkal többet veszítünk ezeknek a felületeknek a használatával, mint amennyit nyerünk. A káros telefonozással összefüggő, értelemszerűen egyéni tényezők által befolyásolt állapotok – függés, szorongás, kapcsolati nehézségek, depresszió, magány, testképzavar, öngyilkos késztetések – nem feltétlenül látványosak, az eredményei viszont annál inkább azok. Nem beszélve a figyelmünk és koncentrációs készségünk roncsolásáról, a komplex gondolkodás elvesztéséről (és bármennyire kényelmesnek tűnik az érv, ez nem ugyanaz a jelenség, mint amit korábban akár a TV terjedésével tapasztaltunk).

Az európai irányvonalakkal párhuzamosan jelenleg többféle kísérlet zajlik különböző országokban a platformok tiltásáról fiatalkorúak számára, nem csak a kontinensen (például Ausztráliában, Malajziában vagy Törökországban, közelebbről Franciaországban, Görögországban és az Egyesült Királyságban). Emellett friss amerikai ítéletek is elkezdtek hasonló állításokat tenni (például Tennessee kontra Meta, július 20.; Kentucky kontra Meta, TikTok, Youtube, Snap, június 30.).

Megoldás egyelőre nincs: tiltásokat általában heves viták öveznek demokratikus országokban, a kiskorúak könnyen kijátsszák a szabályokat, sok családnak egyszerűen nincs elég tudása vagy tere a technológiai neveléshez, a szülők pedig egyedül maradnak a döntéseikkel – miközben miért ne szenvednének a telefonozástól az amúgy egészséges felnőttek is.

Nem az emberekre kellene rátolni a felelősséget. Társadalmi viták mellett a cégeket kellene szigorúan szabályozni, és keményen megbüntetni. Ne árulhassanak olyat, ami őket gazdagabbá, mindenki mást pedig nyomorultabbá tesz. A szabályozás és a bírság eszköz lehet arra, hogy emberibb életet éljünk, és a valóságot inkább megélni akarjuk, mint kicsekkolni belőle. 

Hátha 2026 visszanézve ebben a kérdésben is fordulópontot jelent majd.

Az angol-magyar idézetek Aldous Huxley Szép új világából valók, az embereknek adagolt érzelemszabályozó drogot, a szómát népszerűsítik. A levél elején az adott időszakban látogatható kiállítást találtok, aztán napokra bontva következik a programajánlat. Észrevételek, reklamálás: n.balkanyi@hvg.hu. 

>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>> 

KIÁLLÍTÁS A HETEKBEN ROVATUNK

Hol? KULT7 Labor (Király utca 11.)
Mi? A polisz ügyei
Miről? „A cím az ókori görög városállamra utal, ami egy központi várost és annak vonzáskörzetében lévő falvakat jelentett, melyek együttesen független, saját törvényekkel, kormányzattal és intézményekkel rendelkező államként a mai demokráciák előképének tekinthetők. A kiállítás koncepciója a közösségi döntéshozatalt, a közös tereket, a polisz ügyeit felelősen alakító szabad polgárok észrevételeit, véleményét artikuláló párbeszédre hívta az Intermédia tanszék hallgatóit.”
Ki? Csoportos kiállítás, a művészeket itt találod
Mikor? Augusztus 5-ig, ingyenes