Havi félmilliós plusz veszteség – az erős forint kisiklatta a küszködő fuvarozást sínen és közúton is

A (nemzetközi) fuvarozásban a bevételek jórészt euróban keletkeznek, így a forinterősödés közvetlen veszteséggel jár. Közben költségoldalon alig segít az erősebb kurzus. Az elmúlt években a forint gyengülése támogatta a jövedelmezőséget, ám a hatás elolvadt a csökkenő szállítási volumenek és emelkedő költségek közepette. A kormánynak lennének eszközei, hogy segítsen.

Sok nyertese van annak, hogy a forint árfolyama jelentősen erősödött tavaly év végéhez, idén év elejéhez képest. Végső soron az egész gazdaság: az import forintban számolva olcsóbb, ami lefelé szorítja az inflációt, ez pedig teret nyit a jegybank számára a kamatcsökkentések előtt, az alacsonyabb alapkamat pedig olcsóbb hiteltermékeket jelent a háztartások és vállalkozások számára. Nem mellesleg az államadósságot is szépíti, a devizaadósság forintba átszámolva kisebb összeget mutat.

De nincs ingyenebéd, a forint idei teljesítményének nyertesei és vesztesei egyaránt vannak.

Hosszabb távon egyértelműen a győztesek felé billenhet a mérleg, azonban féléves–kétéves távon gazdasági áldozatokkal is számolni kell” - foglalta össze a HVG-n ifjabb Becsey Zsolt az UniCredit vezető közgazdásza.

A legnagyobb vesztesek egyértelműen azok az ágazatok, amelyek kivitele jóval meghaladja a behozatalukat, azaz magas nettó exportaránnyal jellemezhetők – ilyenek mások mellett a szakmai szolgáltatások.

https://hvg.hu/360/20260718_hvg-erosodo-forint-arfolyam-arszintek-berszintek-unicredit-bank-ifjabb-becsey-zsolt

Beleértve a (nemzetközi) szállítmányozást. A (nemzetközi piacra is dolgozó) fuvarcégek technikailag szolgáltatásokat exportálnak, így bevételeik jórészt külföldi devizában, jellemzően euróban keletkeznek. Egy euró bevétel tavaly még 380-400 forintot ért - jelenleg egy euró bevétel nagyjából 360 forintot ér. Ráadásul a fuvarozás összes szegmense évek óta nehézségekkel küzd.

Hozzászólások