A Frankfurter Allgemeine tudósítója eljött Budapestre, hogy közelről is lássa, miképp bontják le Orbán hálózatát

Jelképes erejű, hogy az Orbán-rezsim egyik zászlóshajó-intézményét, a Mathias Corvinus Collegiumot átveszi az állam – írja budapesti keltezésű cikkében Alexander Haneke.

  • hvg360

A Mathias Corvinus Collegium, az orbáni rendszer egyik cégére, állami ellenőrzés alá kerül – miután rajta keresztül milliárdok kötöttek ki Fidesz-közeli képződményeknél. A tulajdonosváltásnak igen nagy jelképes ereje van, mivel az oktatási intézmény minden másnál jobban szimbolizálta a korábbi kormányfő hibrid nemzetközi hálózatát – magyarázza Haneke, aki Bécsből tudósítja a német lapot osztrák, cseh, szlovák és magyar ügyekről

Most egy hosszú játszma ér véget, bár az MCC viszonyait rendbe tenni nem lesz sétagalopp. Hiszen igen szerteágazó politikai tevékenységet folytatott, cégek tartoztak hozzá, egyéb üzleti érdekeltségei voltak, emellett pedig az egész országra kiterjedő tehetséggondozást végzett, ösztöndíjakkal, kollégiumokkal.

Hozzászólások