Régóta nincsenek senkinek élményei a művészetéről. Néhány filmkockától eltekintve csak jó tollal megírt írásai maradtak ránk. De az életét végigharcoló, független, öntörvényű, a társadalmi konvenciókon túllépő, számos szerelmét bátran és nyíltan megélő nő történetét nem koptatja az idő.
1850. február 24-én született a Bakonyalján, a Kisbér melletti Ászáron. Azt írja az emlékirataiban:
Kevesebb szeretettel még nem neveltek föl gyereket, mert én emberi kezet nem éreztem hozzám érni, csak ha az ütött.
Elszegényedett, nagyerejű ácsmester volt az apja, az ütötte, legtöbbször sós vízbe áztatott kötéllel a meztelen hátát. Mari ötéves volt, amikor anyja meghalt. Szoba-konyhás kis házban élt és éhezett gonosz mostohájával, kegyetlen apjával, számos testvérével és féltestvérével. Amikor nem apjától vagy mostohájától, akkor a bátyjától kapta az ütleget.
Még a nevét is utálta: Krippel – kripli. Senki nem tudja, mikor, hogyan változtatta Jászaira. Soha nem árulta el. Lehet, hogy a Jászait be sem jegyezték.
A fiúkat taníttatták, ahogy tudták, a lányokat dolgoztatták, szolgálni adták. Marit először ötéves korában küldték el szolgálni. Amikor hazatért, annyi házi-, mezei és gyerekgondozási munkát adtak neki, amennyi egész életét elnyelte. Amikor Győrben járt az orsolyitákhoz elemi iskolába, tanítás előtt, után szolgálóskodott.
Tíz éves korában kilökték a szülői házból. Attól kezdve magának kellett megkeresnie a kenyerét. Kereste szolgálattal, hólapátolással, bármivel.
Jászai Mari szülőháza Ászár községben
Arcanum / Magyarország
Szolgálóként került el Bécsbe, majd Pestre. Éveken át piszkos szalmán aludt, a patkányok megrágták a haját, az éjszaka közepén felkeltették, ha nagymosás volt. Szabad perceiben a könyveket bújta, de minimális iskolázottsággal érte el a kamaszkort.
Szolgálóként a gyerekek felügyelete, szórakoztatása is a feladatai közé tartozott. Velük játszott mindenféle szerepjátékot, az iskolában pedig szavalt az ünnepségeken. Amikor a gyerekek rámutattak a falon egy író képére, hogy „Nézd, Mari, ez meghalt!”, akkor Mari olyan siratójelenetet adott elő, hogy a gyerekeket is megríkatta. Amikor rámutattak egy másik képre, hogy ez még él, akkor ujjongott, ugrált, táncolt, magával ragadta a frenetikus örömködésbe a többieket.
Gimnazista bátyjától tudta meg, hogy egyáltalán van olyan, hogy színház. Amikor elszökött a színházba, apja úgy verte-rúgta véresre, hogy hetekig tartott, amíg felépült.
Egy cirkuszos családhoz is elkerül szolgálónak. Nekik statisztál bűvészmutatványhoz „lábatlan nőként”. Ausztriában járnak, amikor kidobják a cirkuszból. Dúl a porosz-osztrák háború. Egy markotányosnő cselédje lesz. Katonák között egy kamaszlány ritkán marad szűz. A 16 éves Marit is „védőszárnyai alá vette” és megerőszakolta egy őrmester.
Ott bóklászik a königgrätzi csata forgatagában. Sebesülteket cipel, kötöz, etet, itat, vigasztal. A csata után a bátor sebesültmentő leány kap kitüntetést meg egy kis pénzt. Abból ruhát vesz, amellyel el lehet indulni a színészi pályán. Végleg megszökik otthonról és Hubay vándortársulatához csatlakozik. Statisztaként, kóristaként kezdi, fizetést nem kap. A színésznők ruháit mossa, padlójukat súrolja. Itt is megerőszakolják. Van, aki súlyos fenyegetéssel kényszeríti szexre. Ő ezt mind megírja nyersen, kendőzetlenül az emlékeit rögzítő naplójában.
Fölmegy a fővárosba. A Lánchíd budai hídfőjénél álló Budai Népszínházban lesz kardalos. Kézimunkával keres valamennyi pénzt. A színház fizet egy keveset, ha van közönség, nem fizet, ha nincs. Jászai Mari gyakorta nyeli az éhkoppot. Egyszer el is ájul az éhségtől.
Az első szöveges – egymondatos – szerepében csődöt mondott: képtelen volt megszólalni az izgalomtól. Más mondta el a szövegét. Második – egyszavas – szerepével már sikert aratott.
A Népszínház igazgató bizottságának az elnöke a szeretőjévé teszi, lakást rendez be neki, el is venné azzal a feltétellel, hogy lemond a színpadról. Nem mond le.
