A lemondott főügyész érdeke egybevág Magyar Péterével: bizonyítani, hogy Orbánék politikai nyomást gyakoroltak az ügyészségre

Egyelőre nem találtak hatóságót, amely meghallgatná Fürcht Pált – az Országgyűlés lehet az a fórum, ahol tanúvallomást tehet akár Magyar Péter telefonügyéről, akár arról, hogy Rogánék valóban tüntettek-e el neveket a Schadl–Völner-ügy irataiból. Közben újabb három ügyész került fontos pozícióba, a legfőbb jelölt pedig várakozik.

Magyar Péter SMS-ben kapott jelzést arról, hogy a Fürcht Pál, a Központi Nyomozó Főügyészség júniusban lemondott főügyésze több ügyben is tanúskodna, beszélne például arról, hogy miként akarták befolyásolni az előző kormány idején a Völner–Schadl-vizsgálatot. Erről maga a kormányfő beszélt a Parlamentben, s bár a HVG-hez eljutottak hírek, hogy talán nem teljesen pontosan ez állt a neki küldött SMS-ben, az kétségtelen, hogy

az immár csak ügyészként a Legfőbb Ügyészségen dolgozó Fürcht Pál a lemondása óta keményen bírálja azt a vádhatóságot, amelynél ő is dolgozott,

függetlenül attól, hogy a Fideszhez szorosan kötődő Polt Péter vagy Nagy Gábor Bálint volt-e a legfőbb ügyész. Fürcht ellen jelenleg fegyelmi eljárás zajlik, és az eljárásban őt képviselő ügyvéd, Horváth Lóránt közölte: a volt főügyész „bármely illetékes hatóság előtt, hivatalos eljárás keretében, bármikor hajlandó részletes nyilatkozatot tenni”.

Valószínűleg ezt fordította le a miniszterelnök úgy, hogy Fürcht „tanúskodni is kész”. Előzőleg ugyanis a kormányfő személyesen az ügyészen kérte számon, hogy a telefonrongálási ügyében olyan büntetőjogi tényállást próbáltak fabrikálni, amellyel megfoszthatják képviselői mandátumától.

Hozzászólások