Romok, ablakok nélküli házak, szemétkupacok, kóbor kutyák
– ez a látvány tárul elénk, amikor a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szociális munkásai körbevisznek minket Lyukóvölgyben, Miskolc külterületén. A szociális munkások mesélik, hogy a rengeteg hulladék a „szemétlerakási biznisz” következménye. Egyes építési vállalkozók ugyanis kihasználják az itt élők szegénységét, és pár ezer forintért cserébe a családok telkeire hordják a szemetet. A mélyszegénységről híres völgyben ma körülbelül 3000-en laknak, többségében hátrányos helyzetű roma családok, akik közül sokan felszámolt városi szegregátumokból költöztek ide.

Egy elhagyatott lyukóvölgyi ház
HVG / Reviczky Zsolt
A Máltai Szeretetszolgálat 12 éve működtet itt közösségi házat, emellett tanodát és mosodát is üzemeltet, közösségi foglalkozásokat tart, pékárut oszt, szociális munkásaik pedig rendszeresen látogatják és segítik a családokat. Az itt élő sokgyerekes családok legtöbbje megkapta az iskolakezdési támogatást, elsősorban azért, mert alacsony jövedelmük miatt jogosultak a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre. Ráadásul a legtöbb családban sok a gyerek, így jelentős összeg járt nekik. A családok két részletben jutnak a támogatáshoz: először augusztusban 50 ezer forintot kaptak, novemberben pedig 50 ezer forint értékű, többek között tanszerre, ruhára, gyógyszerre fordítható utalványra számíthatnak.
Nem hittem el, hogy megkapjuk a támogatást, mert állandóan ilyeneket ígérgetnek
– idézte fel egy helyi nő, Anna, mit gondolt, amikor először hallott a támogatásról. Az itt élők kiszolgáltatottságáról Bea szavai árulkodnak: ő attól félt, hogy ha megkapják az iskolakezdési támogatást, akkor emiatt elvehetik tőlük a gyermekvédelmi kedvezményt.
Anna szerint valahogy eddig is mindig kierőlködték, hogy új ruhát, cipőt vásárolhassanak a gyerekeknek a szeptemberi iskolakezdés előtt, most azonban többet és szebbet tudtak venni. A tanszereket az iskola intézte a szülők által befizetett 15 ezer forintból, a támogatásnak köszönhetően ezt idén egyszerre tudta befizetni mind a négy gyereke után.
„Az iskolára való felkészülés nem csak abból áll, hogy füzeteket kell venni, mint azt sokan gondolják. Az is fontos, hogy megfelelően fel kell öltöztetni a gyerekeket. Feltűnő volt, hogy a támogatás ebben mennyit segített az itteni családoknak” – mondta Dobos Móni, a Máltai Szeretetszolgálat szociális munkása Lyukóvölgyben, aki szerint a megfelelő ruházat azért is fontos, mert segíthet csökkenteni a kisebbségi érzetet a szegény gyerekekben.
Bár sokan csak a gyárakat és az autókat okolják a légszennyezésért, vannak olyan területei Magyarországnak, ahol a lakossági fűtés a legnagyobb szennyező. Mit tehetnek azok, akik jobb híján használt ruhát és műanyagot égetnek el, csak hogy ne fagyjon meg az egész család? A Sajó-völgyben jártunk.
Azt több karitatív szervezet is megerősítette, hogy a szegény gyerekek ugyanúgy a legmenőbb, legdivatosabb táskákat, cipőket szeretnék megkapni, sok szülő pedig még a legrosszabb körülmények között is igyekszik ezt megoldani, mert minél jobban szeretnék bebiztosítani gyerekeiket az előítéletekkel szemben.