Aki a BUX-ra tett, öt év alatt megháromszorozhatta a pénzét, mégis csupán a megtakarításaink töredékét, mindössze négyezermilliárd forintot tartunk a tőzsdén. Miért félünk tőle?
A magyar megtakarítási ráta európai szinten is magas, majdnem a GDP 5 százaléka, de nem vagyunk tudatosak. A lakosság megtakarítása 125 ezermilliárd forint, és ennek az ötödét egyáltalán nem fektetjük be, készpénzben vagy látra szóló betétben hever kamat nélkül. Ha az elmúlt 5-6 évben olyan, még mindig óvatos stratégiát követtünk volna, hogy a megtakarításaink tizedét a tőzsdén tartjuk,
az már tízezermilliárdot hozott volna.
Nem hittünk benne, hogy a BUX szárnyalása tartós lesz. Mi a titka?
Tavaly ünnepeltük a BUX százezres csúcsát, amire több mint 30 évet vártunk, de a tempó gyorsul, idén már 150 ezer fölött is járt a mutató. Ha az a kérdés, van-e benne még erő, kifejezetten optimista vagyok. Miközben az elmúlt években nem nőtt a gazdaság, azok a vállalatok, amelyeknek világos, dinamikus, innovatív stratégiájuk van, függetleníthetik magukat az európai konjunktúrától. Növekednek, akvirálnak, új területekre lépnek be – sikeresek. Ezt tükrözi a BUX. És nemcsak a blue chipekről (OTP, Mol, Richter, Telekom) beszélek, hanem a kis- és közepes cégekről is, az utóbbiakat tömörítő BUMIX index is hasonló dinamizmussal növekszik. Ha a klasszikus árazási modell (egy részvényre jutó nyereség) alapján nézem őket, és összehasonlítom a régiós tőzsdék értékelésével, még mindig jóval olcsóbbak, mint a versenytársaik.
Vagyis a matek alapján még érdemes venni. Vajon ezzel most hány ódzkodó kisbefektetőt győztünk meg?
