Egy áprilisi napon a Vízivárosi Galériában sorsolást tartottak. Az intézmény vezetője, Fodor Balázs által felkért tíz képzőművész között tíz hordozót/eszközt sorsoltak ki, amelyekkel a művészeknek egy-egy szövegalapú, új alkotást kellett létrehozniuk. A szokatlan kurátori felvetés, a résztvevő művészek alkotói habitusa, sőt, még a sorsolás céljára buherált urnák is – két kéz nyílással ellátott, hasas ásványvizes palack, forgatható drótstruktúrákra applikálva; egyikben az alkotók neveit, másikban a különféle médiumok megnevezéseit tartalmazó kindertojások – előrevetítették a tervezett kiállítás játékos voltát.
A sorsolás óta eltelt nagyjából fél év, és nemrég meg is nyílt a tárlat. A galéria irodájaként is működő, nyitott felső szint egyik asztalán még mindig ott látható a két házi készítésű urna. Ezek mellett állunk, és arról beszélgetünk Fodor Balázs kurátorral, mi vezetett el ehhez a játékos művészeti kísérlethez.
Az, hogy érdekel a szöveg is, mint kiinduló- illetve végpont, nem újkeletű érdeklődés a részedről, lehet tudni rólad, hogy a kortárs vizuális kultúrában való tevékenységed mellett irodalmi műveket is írsz.
Sokat foglalkozom szöveges alkotásokkal, ez igaz. Ennek valószínűleg több oka van, nyilván van egy személyes érintettség is. Gyerekkorom óta diszgráfiával küzdök, ami nem múlik el, de az ember dolgozhat rajta. Minél többet kell írni, olvasni, meg foglalkozni vele.
Kurátorszerepben viszont most másokat indítottál el egy szövegalapú munkafolyamatban. Miért?
Mindig nagyon érdekelt a szöveg kommunikációs, irodalmi és egyéb művészeti útja, a képzőművészetben rejlő szöveges lehetőségek. Először tíz évvel ezelőtt voltam kurátora olyan kiállításnak, amelyben csak szövegek voltak: Gerber Pál művei, a Magyar Kultúra Napja alkalmából. Azóta többször nyúltam szöveghez kiállítási céllal. Érdekel, hogy hogyan kommunikálunk. Manapság temetjük a könyveket, de az írás-olvasás azért a napi rutinunk része marad, hiszen mondjuk a közösségi médiában is olvasunk rövid szövegeket. És adott esetben akár egy pármondatos bejegyzésnek is lehetnek gazdasági, akár világgazdasági következményei. Ugyanakkor az a fajta komplex gondolkodás, amit a hosszabb szövegek feldolgozása segít elő, valószínűleg tényleg egyre kevésbé jellemző. Ennek pedig a mai konfliktusokkal terhelt világunkban súlyos hatásai lehetnek.
Benczúr Emese: Mindig az adott keretek között
Zellei Boglárka Éva
Hasonló témáról volt szó a New York Times Interesting Times című podcastjában nemrég. A műsor elején egy, a könyvolvasásról és az ún. long textek fogyasztásáról készült tudományos felmérésre hivatkoztak, ami egészen drámai csökkenést jelzett az olvasás terén, miközben a short-form videók fogyasztása érezhetően kilőtt. Azt latolgatták a beszélgető felek, milyen kulturális következménye lehet/lesz mindennek. De úgy emlékszem, nem jutottak igazán kiérlelt következtetésre.
Nehéz is kitalálni, mit hoz a jövő, mert miközben ma tényleg mindent leuralnak a képek, az is lehet – bár persze nem vagyok neurológus –, hogy az ember valójában képekben és nem fogalmakban gondolkodik elsősorban. Kérdés, hogy a technológiai eszközök mennyiben változtatják meg azt, ahogyan egymással kapcsolódunk? És ez a kapcsolódás mennyiben fog változni? Mi lesz azzal a civilizációval, amit jelenleg alapvetően a nyelv, a szöveg tart össze?
Fodor Balázs
Fazekas Nikoletta
Ezt a problematikát fordítottad át kurátori felhívássá a mostani kiállításban résztvevő alkotók számára?
Igazából egy játékra invitáltam őket, pontosan azért, mert tudtam, hogy művészekként máshogy fognak ezekhez a kérdésekhez állni. Fontos volt, hogy sokszínű csapat álljon össze, nagyon különböző alkotók legyenek, olyanok, akiknek a művészeti praxisába beletartozik a szöveg használata is. Úgy indult, hogy kisorsoltunk tíz darab médiumot a 10 művész között. A kiállítótérben pedig már előre kijelöltük az egyes hordozókhoz tartozó térrészeket…
Hogy melyek voltak ezek a kisorsolt médiumok, egy kézbevehető rövid leírásban olvashatja a látogató: betűtábla, írásvetítő, flipchart tábla, betűlámpa, címkézőgép, bélyegző, fényújság, írógép, festékszóró spray…
A kiállítás ötlete évek óta megvolt fejben, már csak azért is, mert az önkormányzati galériákban nincs túl sok pénz tárlatokra, és az a tapasztalatom, hogy a szöveges kiállításokkal viszonylag olcsón lehet új műveket létrehozni. Mindig olyan kérdéseket jó feltenni, amelyek arra ösztönzik az alkotókat, hogy új műveket hozzanak létre – és szöveges munkák esetén legalább az anyagköltség kevesebb. Nyilvánvalóan a művészek szellemi munkáját így sem lehet eléggé megfizetni. És meg kell mondanom, itt most minden alkotó nagyon odatette magát, energiát nem kímélve teljesen újragondolták a dolgot, és sokkal többet tettek le végül, mint ami az én fejemben volt. Mindegyikük kilépett az adott keretek közül, ami még érdekesebbé tette a kiállítást. Kurátorként igazából csak lehetőséget kínáltam. Ez egy nagy játék, több résztvevővel.
Kazsimér Soma: Nyom
Zellei Boglárka Éva
A kiállítást kísérő információs lapon olvasható a résztvevők névsora is: Benczúr Emese, Borsos Lőrinc, Bozzai Dániel, Gerber Márton, Gerber Pál, Juhász Nóra, Kazsimér Soma, Sz. A. F (Fisher Judit, Mécs Miklós, és Vándor Csaba), Pólya Zsombor, Sugár János. Nézzünk meg együtt néhány munkát! Ha nem tévedek, a lépcső alján, a bal oldali falon fekete-fehér falvédőként húzódó szövegminta Benczúr Emeséé lehet…
A címe: Mindig az adott keretek között. Emese egy olyan keretbe foglalt, fekete anyaggal bevont táblát kapott, mint amilyenekre mondjuk kávézókban szokták kiírni az árakat kis karmokkal tapadó, fehér műanyag betűkkel. Három betű- és jelkészlet is tartozott hozzá, amelyek fehér műanyag keretekbe foglalva érkeztek. Az ezekből kitördelt betűkből és jelekből kellett volna valamilyen szöveget kiraknia a fekete táblára. Ehhez képest ő kiszedte a keretes betűkészletekből az összes betűt, majd visszaillesztett mindháromba egy általa megalkotott szöveget – ami azonos a mű címével is. Aztán ezt a három fehér műanyag keretet, bennük a megalkotott szöveggel egy feketére festett falsávra helyezte el egymás mellett, a sáv elejére pedig odatette az üresen hagyott fekete anyaggal bevont táblát is.
Gyönyörű lett. A címkézőgép, amit Gerber Márton kapott, tulajdonképpen micsoda?
Az egy olyan eszköz, amellyel régebben például postaládákra, lakótelepi házak csengőire nyomtatták ki vékony, színes csíkon az egyes lakók nevét. Marci munkájának címe: Epitáfium (Sírvers). A művész egy komplett irodai szekrényt gyártott, de ez a szekrény egyben egy sírkő is, amelyen a címkézőgéppel nyomott szövegek sírfeliratként is olvashatók, és ha elolvassuk, kirajzolódik, hogy itt egy művészi életút elsüllyedése vagy éppen eltemetődése ábrázolódik. A megdőlt és mintegy félig a padlóba süllyedt szürke irodai iratszekrény fiókjain ezek a feliratok olvashatók: Tanulmányok, Papírok, Válogatott művek, Megjelenések, Díjak, Elismerések, Tervek, Előkészületben...
Gerber Márton: Epitáfium – Sírvers
Zellei Boglárka Éva
Fájdalmasan kritikus és önreflektív.
Így van. A kritika egyrészt a művészeti közeg felé irányul, másrészt a szörnyűséges és adminisztratív intézményrendszer felé. Pesszimista, ugyanakkor vicces is. És itt van a közelében Juhász Nóra munkája, aki meg egy írógépet kapott. Magával vitte egy megtervezett kirándulásra a hátizsákjában, és elő-elővéve a gépet, szöveget írt, folyamatosan dokumentálva, hogy mi történik vele, hol jár, hogy érzi magát. A nagyon jól megírt gépelt szöveg írólapokon itt olvasható a falra tűzve. Ez valójában egy kis irodalmi alkotás. Kiegészült az úton készült szelfikkel is, illetve egy rövid, az elindulásáról készült kis videóval.
Juhász Nóra: Plein air
Zellei Boglárka Éva
A mellette lévő munka egy szokatlan bélyegzőkészlet.
Kazsimér Soma kapott egy bélyegzőt, és mondtam neki, hogy majd mondja meg, mi legyen rajta a szöveg, megcsináltatjuk. De amikor felvettem vele később emiatt a kapcsolatot, mondta, hogy ő már túlvan ezen, ugyanis elkezdett legyártani maga is bélyegzőket mindenféle anyagból – egy hatalmasat betonból, kisebbeket krumpliból, szivacsból, téglából, 3D nyomtatót használva, rengeteg különböző méretűt és formájút. Mindegyikre az a szó került, hogy NYOM. Aztán ezekkel telenyomtatott egy 8 méter hosszú papírtekercset. Én az ő nevét egyébként költőként ismertem meg, viszont mivel egyre több különböző képzőművészeti, meg performális dologgal jelentkezett, azt gondoltam, hogy ő is olyan, akit a szöveg be tud indítani.
Sugár János munkáját hogyan értelmeznéd? A számára kijelölt falfelületen látok egy fekete-fehér fotót, amelyen egy éppen elsülő fegyver látszik egy férfi arca előtt, ott van a kirepülő golyó is. Kicsit feljebb a falon egy N betű látható, illetve egy körülbelül 15x10-es világító téglatest, szöveggel. Ez a lámpa egyébként egy létező használati tárgy?
Igen! Az egy kis betűlámpa, a felületére betűket lehet elhelyezni. Mozik homlokzatán a világító háttérre kirakott feliratoknak hasonló az esztétikája. Ez a lámpa is ilyen. Tartozik hozzá egy betűkészlet is. A szöveget már az alkotó rakta bele: „Ever – too – late”, három sorra szétbontva, és egy N lebeg valahol a közelében. Valójában a golyó útjában van az N betű, ami az „ever”-ből „never”-t csinálhat. A fotó, mintha egy filmjelenet lenne, tovább erősíti a mozis asszociációt. Gazdag értelmezési lehetőséget biztosít, különösen, ha a kommunikációelmélet felől is megvizsgáljuk. Az alkotás címe: Akcióban a lelkiismeret.
Sugár János: Akcióban a lelkiismeret
Zellei Boglárka Éva
Költői.
Igen, a kiállított tárgyak egy részében egyfajta lírikus hozzáállás figyelhető meg.
Most együtt csak hat munkát néztünk meg a tízből, de ennyi alapján felvetődik, hogy mire jut a néző a kép és szöveg átalakuló kapcsolatát látva?
Nem volt szándékom kutatási eredményt elérni, ez a kutatóintézetek feladata. Én közművelődéssel foglalkozom, és a legfontosabbnak azt tartom, hogy művelődési lehetőséget biztosítsak a társadalom egyénei számára. Azt gondolom – persze ez a szubjektív véleményem –, hogy nekünk, akik a művészeti életben dolgozunk, nincs más lehetőségünk, mint hogy művészetet csináljunk, és azzal kommunikáljunk. A kiállításnak nem kell, hogy annál több eredménye legyen, minthogy létrejön tíz darab fantasztikus mű, egyetlen témára, magas színvonalon. Nem hiszem, hogy ennél többre lenne szükség. Ha mindenki ilyen módon végezné el a feladatát a világban, mint ez a tíz alkotó, akkor ideális világban élnénk.
A kiállítás november 27-ig látogatható.
Nyitókép: Kiállítási enteriőr. Fotó: Zellei Boglárka Éva
