Mementó 1950: Kádár titokban kijelöl 19 megyét
Hihetetlen, de a máig érvényben lévő megyerendszert szinte titokban vezették be 1950-ben. A lapok csak a sokadik oldalon, kisebb hírekben számoltak be a történelmi vármegyék és a tradicionális megyeszékhelyek megszüntetéséről. Kádár János belügyminiszterként készítette elő Zala megye megcsonkítását, Esztergom kisvárossá degradálását és Zemplén BAZ-megyébe olvasztását.
Mementó 1950 sorozatunk korábbi két részében a hátborzongató szilveszterről, illetve Nagy-Budapest létrehozásáról írtunk. Most egy másik akkori döntéssorozatról olvashatnak, amely máig meghatározza Magyarország közigazgatását: az új megyerendszer kialakításának legfőbb letéteményese az a Kádár János belügyminiszter volt, aki a Rajk-per levezénylése mellett tudott egy kis időt szakítani Nagy-Budapest létrehozására, és a korábbi 25 vármegye 19-re csökkentésére is.
De nézzük, hogyan indokolták a döntést a Magyar Nemzet hatodik oldalán elbújtatott, 1949. december 11-én megjelent cikkben: „Magyarország megyehatárait, melyek ma államigazgatási szempontból és a lakosság érdekei szempontjából egyaránt hátrányosak, megváltoztatják. A fasiszta rendszer az ország határai mentén fenntartotta a kis maradványmegyéket, hogy egyrészt azokkal soviniszta propagandát űzzön, másrészt, hogy minél több magas közigazgatási állást tölthessen be a dzsentrikkel."
Aránytalan és rendezetlen
„Krisztus urunknak a kettőezredik éve előtti / fél évszázad hajnala jött el, s Rákosi Mátyás / íróasztala szörnyű célzatu ívpapirokkal / lett megrakva. A titkár nyargalt, és a Dunántúl / térképét teritette a Mátyás úr elibé le, / mely térképre a Mátyás úr keze új gyepütervet / rajzolt. Kedvezményét Veszprém vármegye bírta, / mely kicsi egységből iparállam lett eme földön, 20 / úri határai közt Tihanyokkal meg Füredekkel, / sőt Devecsernek népessége is új anyanyelvet, / új, iparibb szókészletet öltsön! – szólt a deliktum, / melynek pannon, szép Sümeg is be-behódolt, / és Keszthely, honnan Trajanusz császárt röpitette / római trónra Kolon jó termésátlagu földje.”
További indoklás is olvasható a lapban: "Magyarország vármegyei beosztása rendkívül aránytalan és rendezetlen, Pest megye mellett, amely 1,5 millió lakossal és 11 600 négyzetkilométer területtel rendelkezik, van vármegyénk - Abaúj megye -, amelynek lakossága alig 95 000 lélek, területe pedig 1700 négyzetkilométer." (Itt nyilvánvalóan Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Abaúj-Torna vármegyékről van szó egyébként.)
Furcsa, hogy a Szabad Nép, a kommunista párt lapja 1949. december 14-én szintén csak az ötödik oldalán foglalkozott az új megyehatárokkal. "A rövid cikkben megnyugtatták a lakosságot, hogy kellő időben értesítést kapnak majd az őket érintő kérdésekről" - írja erről Bolvári-Takács Gábor a Zempléni Múzsa című kiadványban.
Jogilag különösen érdekes, hogy miként lehetett több száz éves megyéket és megyeszékhelyeket gyakorlatilag egyetlen tollvonással, parlamenti döntés nélkül megszüntetni. Erre az 1949-es sztálinista alkotmány adott lehetőséget, amely a kormányra bízta a közigazgatás átszervezését. Így 1949 szeptemberétől a kormány titkos tárgyalásokba kezdett, az ülésekre Kádár János belügyminiszter hozta be az előterjesztéseket jóváhagyásra.
„A Minisztertanács jelen határozata belső utasításként szolgál, ezért azt egyelőre nem kell közhírré tenni” - szól egy ekkor keletkezett, pontosan nem dátumozott dokumentum, amelyet szintén Bolvári-Takács közöl.
E dokumentum egyébként 1949 szeptembere és decembere között keletkezhetett, hiszen eszerint Csanád megyét részben Csongrádba olvasztják be, de ekkor még Szentes lett volna Csongrád székvárosa. Később, mire a végleges rendelet decemberben megszületett, már Hódmezővásárhely lesz az új megyeszékhely, háttérbe szorítva az akkor még e szerepre alkalmatlannak tartott Szegedet.
Az egyik legnagyobb nyertes: Veszprém
1 Zalától Veszprémhez 2 Zalától Veszprémhez 1978-ig © Wikipedia |
Persze Hódmezővásárhely sem járt olyan jól: annak ellenére, hogy megyeszékhely lett, területéből egy rész kivált 1949-ben, és ezt 1950-ben Békés megyéhez csatolták. Ma Kardoskút néven található meg a térképen ez a település. Hódmezővásárhely pozíciói később tovább gyengültek: 1962-ben Szeged lett Csongrád megye székvárosa.
Az 1950-es megyeátszervezés egyik legnagyobb nyertese Veszprém megye volt, amely 1945 és 1950 között fokozatosan megszerezte a Balaton teljes északi partját.
„Fontos volt rendezni a Balaton melletti megyehatárokat is. Ezért tartozik ezentúl a Balaton csak két megyéhez, Veszprémhez és Somogyhoz” - írta a Magyar Nemzet 1950. január 8-án.
Zala megye ekkor veszítette el teljesen a Balaton északi partját. Már közvetlenül a második világháború után elcsatolták tőle Balatonfüred környékét, majd 1950-ben elveszítette a tapolcai, a sümegi és a keszthelyi járásokat is. Így a Balaton északi partján Veszprém, a déli parton pedig Somogy maradt „egyeduralkodó”. Ez a helyzet 1978-ban változott: ekkor Zala (észak)nyugaton visszakapta a keszthelyi járást.
| 1950 nagy vesztesei |
|
Az 1950-es átszervezés további nyertese Békés megye volt. Kevesen tudják, de ez a terület féltucatnyi korábbi vármegyéből alakult: Békés, Szolnok, Csongrád, Csanád, Arad, Bihar vármegye egyes részei alkotják a mai Békést. Gyula is ekkor veszítette el székvárosi státuszát. A megyei bíróság azonban továbbra is itt működik, minthogy – akárcsak Nógrádban Balassagyarmat – a régi közigazgatási centrum megtartotta ezt a központi intézményt.
Az ország északkeleti csücskében két hatalmas megye, Borsod-Abaúj-Zemplén (BAZ) és Szabolcs-Szatmár alakult meg néhány nagyobb vármegye és pár kisebb töredék összevonásával. Így szűnt meg Zemplén megye önállósága is, BAZ-megyébe olvadt bele, Abaúj-Tornával együtt. Tőlük délebbre Hajdú-Bihar is összevonással keletkezett, akárcsak északnyugaton Győr-Sopron.
Pest-Pilis-Solt-Kiskun feldarabolása
„Krisztus urunknak a kettőezredik éve előtti / fél évszázad hajnala jött el, s Rákosi Mátyás / íróasztala szörnyű célzatu ívpapirokkal / lett megrakva. A titkár nyargalt, és a Dunántúl / térképét teritette a Mátyás úr elibé le, / mely térképre a Mátyás úr keze új gyepütervet / rajzolt. Kedvezményét Veszprém vármegye bírta, / mely kicsi egységből iparállam lett eme földön, 20 / úri határai közt Tihanyokkal meg Füredekkel, / sőt Devecsernek népessége is új anyanyelvet, / új, iparibb szókészletet öltsön! – szólt a deliktum, / melynek pannon, szép Sümeg is be-behódolt, / és Keszthely, honnan Trajanusz császárt röpitette / római trónra Kolon jó termésátlagu földje.”
Pest-Pilis-Solt-Kiskunt kettévágták, két felét aztán más megyedarabokból „pótolták ki”. Így jött létre a Nógrád-Honttól átcsatolt szobi járással kistafírozott Pest megye és a (csonka) Bács-Bodrog megyét is magába foglaló Bács-Kiskun.
Így magyarázta 1950. január 8-ai számában a Magyar Nemzet ezt az intézkedést: "a feudalizmus Magyarországán egyes megyék aránytalanul nagy kiterjedésűek és népességűek voltak, más megyék területe viszont szűk. Az új megyehatárokat a táj jellege, a hegy- és vízrajzi helyzet, a talajviszonyok, ipari fejlettség, közlekedési adottságok szerint állapították meg. Ezért osztották szét Csanád megyét Békés és Csongrád között és bontották két arányos megyére a hatalmas Pest-Pilis-Solt-Kiskun megyét.”
Hazug érvelés?
A megyék számának 25-ről 19-re csökkentését még egy a rendszerváltás előtt megjelent egyetemi tankönyv (Balogh-Izsák-Gergely-Föglein: Magyarország története 1918-1975) is így minősíti: „A kevesebb számú közigazgatási egység létrehozása ésszerű rendszabály volt, a felesleges adminisztráció csökkentését ígérte, ugyanakkor a valóságban a központi, pontosabban a központosított irányítás és ellenőrzés erősítését is szolgálta.”
A kommunista párt természetesen igyekezett a történelmi, egyházi, polgári központokat meggyengíteni, helyette a saját bázisainak számító iparvárosokat tette megyeszékhellyé. Ez történt, amikor Esztergom helyett Tatabánya lett Komárom megye székhelye. Nógrádban álságos indoklással Salgótarján lett a központ Balassagyarmat helyett, Békésben pedig Gyulát váltotta Békéscsaba.
Az új megyeszékhelyek
Sopron - a levéltár maradt |
Az új megyék és megyeszékhelyek aztán 1950 februárjában és márciusában kezdték meg működésüket, bár néhány áthelyezett hivatal csak 1952-ben költözött át abba a szocialista iparvárosba (Tatabányára és Salgótarjánba), ahol kijelölték a helyét. Így olyan történelmi, egyházi és közigazgatási központokat szorítottak háttérbe, mint Balassagyarmat, Esztergom, Baja, Sátoraljaújhely és Sopron.
A Magyar Nemzet 1950. januári 8-ai száma mindenesetre ezt írja: „Az új megyeszékhelyek Kecskemét, Salgótarján, Békéscsaba, Tatabánya és Hódmezővásárhely ugyanolyan szempontok szerint lettek székhelyek, mint ahogy a megyehatárokat megvonták. Balassagyarmat helyett azért választották Salgótarjánt, mert amíg a régi nógrádi székváros vonzása csak 25 községre terjedt, addig Salgótarjáné 75 községre. Hasonló volt a helyzet Békéscsaba és Gyula közötti választásnál is, valamint Esztergom és Tatabánya esetében."
Természetesen Salgótarján vonzása közel sem volt ennyire erős. Megyeszékhellyé jelölése közlekedési szempontból sem volt igazolható a központibb fekvésű Balassagyarmathoz képest. Sőt, ahhoz, hogy „ne lógjon ki” a munkásmozgalmi bázis, amely a megye északkeleti csücskébe szorult, Nógrádhoz csatolták a Salgótarjánhoz viszonylag közelebb eső Pásztót, továbbá a későbbi Bátonyterenye tagtelepüléseit és Tarral együtt több más falut is Heves megyéből.
Folyamatosan csökkent a megyék száma
A megyeátszervezéseknek volt azért racionális alapjuk is persze, hiszen a trianoni Magyarországon folyamatosan csökkent a megyék száma (nem számítva az átmeneti területgyarapodásokat 1938 után). Már a Horthy-rendszer is szembesült azzal a problémával, hogy a 64 egykori vármegyéből - a történelmi Magyarország 72 vármegyéjéből nyolc horvátországi volt - csak 35-ből maradtak területek Trianon után hazánkban. Így hamarosan - Romsics Ignác szerint 1923-ban - 25-re csökkentették a vármegyék számát. Horthyék hozták létre az úgynevezett "közigazgatásilag egyelőre egyesített" vármegyéket (például: Borsod-Gömör-Kishontot, Csanád-Arad-Torontált, Győr-Moson-Pozsonyt).
Mindezek után 1950-en igyekeztek tovább csökkenteni a megyék közötti különbségeket. Hasonló nagyságú és népességű területeket próbáltak kialakítani. Szintén 1950. október 22-én aztán megtartották az első tanácsválasztásokat, ezzel véget ért a főispánok, vármegyék, polgármesterek kora. Megalakultak a tanácsok, amelyek a későbbiekben megyei, illetve megyei jogú városi, városi, községi és sokáig járási szinten is működtek. Ezek a közigazgatási szervek felsőbb utasításokat hajtottak végre, a központosított, parancsuralmi rendszert kiszolgálva. Élükön tanácselnökök álltak, az apparátusokat pedig úgynevezett vb-titkárok irányították.
A rendszerváltás óta, és különösen Magyarország Európai Unióhoz csatlakozásától kezdve a megyék szerepe folyamatosan csökken, miután újra megalakultak az önkormányzatok a településeken, és ismét helyben döntenek a képviselő-testületek számos kérdésben, nem pedig megyei szinten dől el az összes fontos ügy. A közigazgatásban és az uniós pénzek elosztásában egyre fontosabb ugyanakkor a régiók szerepe.
| Az átszervezés nyertesei |
Miskolc - a hatalmasra duzzasztott Borsod-Abaúj-Zemplén megye központja |
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
Mementó 1920: hazai koncentrációs táborok és zsidózó kampány
Kilencven évvel ezelőtt, 1920. január 25-én és 26-án választott nemzetgyűlést Magyarország. A kétnapos szavazás előtt a tiszti különítmények gyilkoltak, kormányon lévő szocdemeket tartóztattak le. Az országban heves zsidózás folyt azok részéről is, akik évekkel korábban összeugrasztották a nemzetiségeket, és így a történelmi Magyarország felbomlását idézték elő.
Mementó 1920: Kun Béla kiadatását 386 gyilkosság miatt kérik
Köztörvényes bűnözőként kérték a Tanácsköztársaság bukása utáni magyar kormányok Kun Béla kiadatását Ausztriától és Németországtól. Ez a módszer azonban nem vezetett eredményre, Kunnak sikerült eljutnia Szovjet-Oroszországba.
Mementó 1950: „Rákosi elvtárs öt éve ismét közöttünk"
A Szabad Nép 1950 elején több évfordulót is ünnepelt. A kommunista pártlap megemlékezett például arról, hogy Rákosi elvtárs kereken öt évvel azelőtt tért haza Moszkvából. Műelemzés is megjelent ekkoriban a Szabad Népben: munkások és parasztok verseit ismertette a pártlap - azokat a verseket, amelyeket szerzőik a Pártról, a Párthoz írtak.
Mementó 1950: "Fasiszta vagyok" - vallja Domokos vádlott
Hátborzongató perek zajlottak Magyarországon hatvan évvel ezelőtt. 1950. február 21-én a bíróság halálos ítéletet szabott ki kémkedés miatt Geiger Imrére és Radó Zoltánra. Mindkettőjüket a Standard-perben, egy hírhedt koncepciós eljárás nyomán marasztalták el, és az ítéletet később végre is hajtották. A vád álca volt csupán, mert a kommunista vezetés nem akart kártalanítást fizetni a Standard gyár külföldi tulajdonosainak az államosítás után.
Mementó 1990: vizsgálat a BKV-nál, megugrik az SZDSZ népszerűsége
Mementó-sorozatunkban, amelyben sorsfordító évekre és azokhoz kapcsolódó kerek évfordulókra emlékszünk, ezúttal a rendszerváltás egy húsz évvel ezelőtti napját idézzük fel. 1990. február 7-én a szovjet kommunisták feladták az egypártrendszert, a nyugatnémet kormány a német egységről és az NDK-val tervezett valutaunióról tanácskozott. Magyarországon második helyre jött fel az SZDSZ a közvélemény-kutatásokban, Antall József Washingtonban tárgyalt, a BKV-t pedig átvilágították, mennyire működik gazdaságosan, és megvizsgálták, szüksége van-e a cégnek állami póttámogatásra.
Mementó 1920: Apponyi végzetes "trianoni" beszéde
Magyarország megpecsételte a sorsát a sok nyelven beszélő, de a magyaron kívül egyet sem "értő" Apponyi gróf Párizsba küldésével. A "bő szóköpés" mesterét - ahogy a grófot Ady jellemezte - magyarosítási törekvései miatt olyan világhírű írók támadták már 1907-ben, mint Lev Tolsztoj és a Nobel-díjas Björnsterne Björnson. Apponyi 1920-ban sem okozott csalódást ellenfeleinek: kilencven évvel ezelőtt a szomszédos államok "alacsonyabbrendű fajairól" szónokolt a párizsi békekonferencia vezetőinek.
Mementó: se Rákosi, se Horthy nem szerette március 15-ét
Kevés ünnepünk annyira közös és egyöntetűen elfogadott, mint március 15., mégis egy évszázadon át csak ímmel-ámmal emlékeztek meg róla hivatalosan. A nyíltan ellenforradalmi Horthy-rendszer 1920-ban nem lelkesedhetett semmiféle revolúcióért, a Rákosi-rendszerben pedig a szabadságeszményekkel gyűlt meg az ideológusok baja. Éppen ezért mindkét kor megpróbálta elsősorban ifjúsági és irodalmi ünnepnek beállítani az emléknapot, a szabad sajtó ünnepén pedig zavaros magyarázatokat adtak arra, hogy nálunk miért olyan a sajtószabadság, amilyen…
Mementó 1950: a szovjet küldött szellemi átépítést akar
Hatvan éve zajlott a Magyar-Szovjet Barátság Hónapja. Dobi István kormányfő akkori operaházi ünnepi beszédéből kiderült, hogy Horthy vasfüggönyt húzott Magyarország és a Szovjetunió közé. A szovjet delegátus viszont a magyar szellemi élet átépítését (peresztrojkáját?) hangsúlyozta, már-már követelőzve. Talán ennek igyekezett megfelelni Karinthy Ferenc író, amikor Kelet-Berlint dicsérte, és éhesen lézengő nyugat-berlini munkanélküliekről számolt be egy másik rendezvényen.
Mementó 1920: úton Trianon felé, visszalopott kocsival
Románoktól visszalopott vasúti kocsiban indult 1920. január 5-én Franciaországba, a Párizs környéki Neuillybe a magyar békedelegáció, amelyet Apponyi Albert gróf vezetett. Napra pontosan kilencven évvel ezelőtt, 1920. január 15-én pedig a győztes hatalmak képviseletében a Nagykövetek Tanácsa átadta Apponyiéknak az első világháborút lezáró, rendkívül súlyos békefeltételeket, amelyek a trianoni békediktátum júniusi aláírását előlegezték meg.
