A vállalat hétfői közleménye szerint a jelentős részben 2009 első negyedévében megvalósuló leépítés következtében a személyi jellegű ráfordításokban éves szinten mintegy 1,8 milliárd forint megtakarítás érhető el. A leépítéssel, illetve a minőségi cserével összefüggésben pedig várhatóan 5 milliárd forintot kitevő végkielégítést számol el a cég, 2008 negyedik negyedévében.
A Magyar Telekom a jövő év elejétől bevezeti a Total Workforce Management - Teljes Munkaerő Menedzsment - rendszert annak érdekében, hogy az emberi erőforrás menedzsment fókuszában ne csupán a létszám, illetve a személyi jellegű kiadások álljanak, hanem az emberi erőforrásokhoz kapcsolódó összes költség.