Állásbörze a Szegedi Tudományegyetemen

Mintegy kétezer látogatót várnak a Dél-Alföld legnagyobb regionális álláskereső rendezvényére, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) őszi állásbörzéjére, amelyet szerdán rendeznek meg.

  • MTI

Regionális és országos cégek, több mint harminc kiállító mutatkozik be a központ aulájában felállított standokon - mondta Fajka Judit, az eseményt szervező szakember.

A rendezvényen cégek tartanak előadásokat, ezekben bemutatják az álláskínáló vállalkozásokat és azok működését. A börzén állásajánlatok, szakmai gyakorlati helyek választéka vár minden alsóbb évest, végzőst és frissdiplomást - tette hozzá Fajka Judit.

Fazekas Melinda, az SZTE Karrier Iroda vezetője elmondta, hogy kedden, szerdán és csütörtökön az állásbörzére és a munkakeresésre felkészítő programokat tartanak. Ezeken az előzetes regisztráció alapján több mint száz diák sajátítja el a felvételi folyamat során előforduló helyzetek kezeléséhez szükséges ismereteket.

A hallgatók próbainterjúkon vehetnek részt, különböző teszteket tölthetnek ki, fejvadászoktól hallhatnak az állásinterjúról, a béralkuról és a multinacionális cégek kiválasztási módszereiről, s tájékozódhatnak a külföldi ösztöndíjakról, gyakornoki lehetőségekről is. Előadások hangzanak el a diplomák értékéről, a pályakezdők elhelyezkedési lehetőségeiről, a hallgatók segítséget kapnak továbbá az önéletrajzok és a motivációs levelek elkészítéséhez is.

Hozzászólások