| Sok munka, jó pénz |
| A tollforgatók az alpesi országban is jelentősen többet dolgoznak az átlagnál. Heti 45 órára jön ki a munkaidejük, azaz több időt fordítanak szakmájuk gyakorlására, mint bármely más foglalkozási ág alkalmazottai. Tény, ezért jobban meg is vannak fizetve: havi 2216 eurót (584 ezer forint) keresnek nettó, ami hozzávetőleg 25-30 százalékkal haladja meg az ausztriai átlagjövedelmet. A szakmán belül azonban óriási különbségek léteznek a keresetek terén. Egy viszonylag szűk, az újságírók alig négy százalékát kitevő réteg nettójövedelme meghaladja a havi 4000 euró (1,05 millió forint) eurót, miközben a megkérdezettek egyharmada kevesebb mint 1500 eurót (396,5 ezer forint) visz haza havonta. |
A Medienhaus Wien másodszor térképezte fel, hogyan vélekednek az osztrák sajtó és média munkatársai saját politikai beállítottságukról, hivatásukról, szakmai indíttatásukról és megbecsülésükről. A felmérésben 500 újságíró vett részt.
A megkérdezettek zömének az a véleménye: politikai nézetrendszerét tekintve az átlaghoz képest a középtől balra áll, jóllehet az az orgánum vagy médium, amelynek dolgozik, hangneme alapján inkább a jobboldalhoz sorolható.
A napilapoknál tevékenykedő újságírók 48 százaléka azt mondta, hogy saját politikai beállítottságához viszonyítva az őt foglalkoztató újság egyértelműen jobboldalinak minősíthető.
Az osztrák újságírók nem pusztán a tények, események és információk objektív közvetítését tekintik küldetésüknek, hanem egyszersmind a "rendszer bírálójának" és a "nagyközönség ügyvédjének" is tartják magukat.
A megkérdezettek egyharmada teljes mértékben egyetértett azzal a jellemzéssel, hogy hivatásuk lényegéből fakad a politika, a gazdaság és a társadalom kritikus ellenőrzése.