A szakszervezeti vezető az elmondta, a vonatok nem érkeznek be Szegedre, csak Kiskundorozsmáig járnak, és onnan is indulnak. A menetrendet azonban továbbra sem tartják, a főváros felé elindult vonatok között az elmúlt napok során volt olyan, amelyik csak Kiskunfélegyházáig vagy Ceglédig jutott el.
A Dél-Alföldön továbbra is bizonytalan a vasúti közlekedés, Békéscsabáról több-kevesebb rendszerességgel indulnak ingajáratok Szeged-Rókus állomás felé, de a békési megyeszékhelyről Budapest irányába a közlekedés akadozik, szombaton is volt olyan szerelvény, amelyik csak Szolnokig járt - tudatta Veréb Olga.
Elképzelhető, hogy a bajai vasutasok sztrájkja miatt vasárnap a Baja-Sárbogárd vonalon sem közlekednek vonatok - mondta a VDSZSZ dél-dunántúli területi ügyvivője.
Melisek János tájékoztatása szerint így a Bátaszék-Szekszárd vonalon is kétséges a vasúti közlekedés. Vasárnap reggel Bátaszék felől Dombóvárra sem érkezett vonat, Kaposvárig pedig biztosan nem lehet eljutni - tette hozzá.
A dél-dunántúli helyzetről elmondta: nem a menetrendnek megfelelően, de közlekedhetnek vonatok Pécsről Barcs, Pusztaszabolcs felé. Pécsről vasárnap reggel két szerelvény indult el, Kaposváron pedig áll a vasúti közlekedés. Mint mondta, elképzelhető, hogy egy-egy vonat elindul, de kérdés, meddig jut el.
Beszámolt arról, hogy Pécsen tíz, Dombóváron kilenc jegyvizsgáló vesz részt a sztrájkban, Szekszárdon változatlanul egy személyforgalmi pénztáros csatlakozott a munkabeszüntetéshez.