2008-ban a német munkavállalók bruttó keresete 2,3 százalékkal nőtt, miközben az infláció 2,6 százalékos volt. A munkavállalók átlagos éves keresete 27 754 eurót tett ki.
Bár a múlt évre vonatkozó tarifamegállapodásokban 2,8 százalékos béremelést rögzítettek, a keresetek emelkedése ettől elmaradt, aminek az oka a statisztikusok szerint az, hogy jelentős mértékben csökkent a túlórázás és a gazdasági válság miatt sokhelyütt rövidített munkaidőt vezettek be.
Csökkentek a reálkeresetek Németországban
A német munkavállalók reálkeresete csökkent a múlt évben - derül ki a wiesbadeni statisztikai hivatal csütörtökön közzétett számításaiból.
„Életem első és utolsó interjúja a Karmelitában” – Magyar Péter a legnagyobb finn napilapnak adott interjút
Magyar Péter: a volt főügyész politikai okokból minősítette át a telefon-ügyét rongálásból lopássá
„Életem első és utolsó interjúja a Karmelitában” – Magyar Péter a legnagyobb finn napilapnak adott interjút
„Bumfordi barmok”, önkény és esti DJ – itt a DPK Tábor teljes programja
Energiaipari tűzszünetet jelentett be Ukrajna és Oroszország között az amerikai elnök
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt mondta, „az újdonság erejével hatott rá” a tűzszünet híre.