A K and H csoport aktív létszáma 2009. július 31-én megközelítőleg 3900 fő volt. A bank sajtóközleménye szerint folyamatosan figyelemmel kíséri a piaci eseményeket, és ha szükséges, ezekre reagál. Így nemrégiben részben átalakította szolgáltatási körét, majd felülvizsgálta erőforrásait, hogy azokat a megváltozott tevékenységéhez igazítsa.
Leépítés a K and H banknál
A K and H hétfőn mintegy 90 munkavállaló munkaviszonyának megszüntetését kezdeményezte, és további 40 dolgozójának részmunkaidős foglalkoztatást ajánlott fel - közölte a hitelintézet az MTI-vel.
Közvetlenül az új legfőbbügyész-jelölt bejelentése után beszél Magyar Péter a Parlamentben – élő
Az RTL egyik legrégebbi riporterét igazolta le Kapitány István minisztériuma
Elfogadta az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Ezek a gyerekek nem kellenek a magyar társadalomnak – az utolsó percben vagyunk, hogy megoldjuk a kórházban élő kisbabák sorsát
„Sok gyerekről tudom, hogy nekünk köszönhetően úszták meg a hajléktalanságot” – a fociegyesület, amely Szöulig röptette az állami gondozásban felnőtt gyerekeket
A Tisza-frakció etikai bizottsága elé kerül a vadászó Kaprinyák Tibor ügye
Békemenet helyett zászlómenetet szerveznek október 23-án a fideszesek
Az ukránok kiütötték az orosz Google-t, mire padlót fogott a fél webet leuraló orosz bothálózat is
Húszmilliárd forintot pörgetett ki a választás előtt határon túli fideszes kötődésű szervezeteknek a Bethlen Gábor Alap
Megvannak a vagyonvisszaszerzési hivatal elnökhelyettes-jelöltjei
Rekordméretű szankciócsomaggal sújtja az EU az orosz hadiipar szereplőit
Milyen egyéni döntések állnak a nagy gazdasági változások mögött? Ennek a modelljéért járt a Nobel-díj
A nehéz orbáni időkben a szabadságot jelképező Sanyi kakast a róla szóló film rendezője mutatja be a New York Timesban
Öt mondatban értékelte a Fidesz az elmúlt fél évet
Fideszes múltja miatt cinkelték Pápai Jocit az Álarcos énekesben
Az énekes kényszeredett mosollyal tűrte Sebestyén Balázs, Ráskó Eszter és Puskás-Dallos Peti gúnyolódását.