A nagy befektetési alapok spekulációs tevékenysége egyik központjának számító chigacói árutőzsdén már minden korábbinál többet, 7,6 milliárd dollárt tettek opciós ügyletekben tétként arra, hogy a közös európai valuta árfolyama esni fog. A Financial Times londoni gazdasági napilap által megszellőztetett adatok a február 3. előtti hét napra vonatkoztak, és azóta csak tovább erősödhetett a spekuláció arra, hogy a görög adósságválság az eurózóna más, sebezhető tagállamaira is átterjed. Az elemzőket a helyzet emlékezteti arra, amikor az 1990-es évek elején támadást indítottak az európai árfolyam-lebegtetési rendszer gyönge tagjai ellen, és előbb az olasz lírát, majd az angol fontot kényszerítették térdre. Bőven van miből játszani, hiszen a gazdaságélénkítés jelszavával a központi bankok pénzzel árasztották el a piacot, és a legfeljebb 1 százalékos jegybanki kamatok mellett felvett hitel csábít a spekulációra.
A közös valuta rendszerének sebezhető eleme most a – nem túl hízelgő angol rövidítéssel – PIGS-csoportnak is nevezett Portugália, Olaszország, Görögország és Spanyolország kvartettje. Miközben az eurózóna erősebb tagjai, Francia- és Németország, valamint Hollandia kilábalóban vannak a recesszióból, a négyeknek úgy kellene úrrá lenniük a gazdasági visszaesésen, hogy elszaladt költségvetési hiányuk és hatalmasra duzzadt adósságállományuk miatt erre nincs fiskális eszközük. Újabb kölcsönt pedig csak magas kockázati felárral vehetnének fel – már ha egyáltalán kapnának. A hitelezők ugyanis azt szeretnék, ha fájdalmas megszorító intézkedésekkel csökkentenék az államháztartásaik finanszírozási igényét, különösen Görögországban, amely már az eurózónába is úgy hazudta be magát, és nemrég újfent statisztikai adatai kozmetikázását ismerte be.
Az adósságpánik a sokat emlegetett észak–déli törésvonalat mélyítheti el az eurózónán belül, ám a periféria bajai miatt nem lehetnek nyugodtak a centrum országai sem. Az eurózóna szabályai nem rendelkeznek a válságba sodródott tagok megmentéséről, ám ha Németország vagy Franciaország – akár közvetlenül, akár az Európai Központi Bankon (EKB) keresztül – végveszély esetén nem siet Görögország vagy mások segítségére, az a közös valuta árfolyamának zuhanásához vezethet. Az euró 1999-es bevezetése óta legsúlyosabb feszültség ugyanakkor a rendszerbe van kódolva, még ha a nyolc évtizede példátlan recesszió hívta is elő. Az EKB ugyanis magához vonta a monetáris politika irányítását, de nincsenek eszközei annak kezelésére, ha a centrumban és a periférián gyökeresen más megoldásokra lenne szükség. A tagállamok pedig megtartották a fiskális politikát, amelynek eszközei fogytával a közös valuta béklyója – a valutaleértékelés lehetetlensége – csak elmélyíti a válságot.
NAGY GÁBOR
