Tudott-e az EU statisztikai hivatala, az Eurostat a valutacserés ügyletet tartalmazó görög költségvetési trükkökről, és azok elkövetésükkor szabályosak voltak-e? – erről vitatkozik a görög adósságválságot színesítő botrány múlt heti kirobbanása óta Brüsszel és Athén. Utóbbi álláspontja szerint az akkori előírások nyújtotta mozgásteret használták ki, ráadásul nem is egyetlenként az EU-tagállamok közül. Az Eurostat viszont ellentmondásosan nyilatkozik az adósságszint beállításának szabályosságáról, és azt kutatja, Görögországon kívül mások is éltek-e ezzel az eszközzel a közelmúltban.
A görög machinációkat az eurózóna bajait kaján örömmel figyelő amerikai sajtó leplezte le. Az először a New York Times által megszellőztetett történet szerint Athén 2001-ben – röviddel az után, hogy adatainak később elismert manipulálásával behazudta magát a közös valutát használó EU-tagok közé – az amerikai Goldman Sachs brókerházzal olyan valutacserés kötvényügyletet ütött nyélbe, amellyel egyszerre csökkentette az Eurostatnak bevallott adósságállományát és jutott friss pénzhez – a valójában megnövekedett tartozások visszafizetését pedig a jövőbe tolta.
A kiszivárgott, Görögország által nem cáfolt adatok szerint 10 milliárd euró értékben váltottak át rövidesen lejáró, dollárban és jenben kibocsátott államkötvényt euróban jegyzett papírra. Ez még szokásos valutacserés ügylet (currency swap), a Goldman Sachs közreműködése ahhoz kellett, hogy az átváltási árfolyamot a piacitól eltérítsék. A mesterségesen alacsonyan megállapított kurzus segítségével a swap-tranzakció révén Athén egymilliárd euróhoz jutott, a magasabb piaci euróárfolyamot alkalmazva az Eurostatnak államadóssága csökkenését mutatta ki, a Wall Street történetének legnyereségesebb brókerháza – a pénzügyi válságot kirobbantó amerikai jelzálogpiaci értékpapírokkal is sikeresen spekuláló – Goldman Sachs pedig 300 millió dolláros jutalékkal gazdagodott. Az eredetileg 2002-ben visszafizetendő kötvényeket 2019-ben lejárókra cserélték, majd a futamidőt 2037-ig meghosszabbították. A Goldman Sachs vasárnap közleményben vette védelmébe a manővert, mondván, fedezeti ügyletről volt szó, amellyel az egységes valuta átvétele után kockázatosabbá váló dollár- és jenhitelt váltottak ki az eurókötvényekkel.
A most magyarázatot követelő Eurostat azt állítja, nem tudott a 2002-ben zárult leleményes tranzakcióról – amit a Goldman Sachs londoni leányvállalatának görög származású vezető üzlettársa, Antigone Loudiadis hozott tető alá –, pedig azt ismertették az athéni parlamentben, beállították a görög költségvetésbe, és 2003-ban hosszasan elemezte a Risk Magazine pénzügyi folyóirat is. Utóbbi emlékeztet rá, hogy az EU-tagországok adósságállományának valutacserés tranzakciókkal való „masszírozása” az uniós számvitel szürkezónájába tartozó, bevett gyakorlat volt. A jelenségre a New York-i Council on Foreign Relations külügyi kutatóintézet számára készített 2001-es tanulmányában hívta fel a figyelmet az olasz Gustavo Piga közgazdászprofesszor, aki úgy vélte, az uniós hatóságok nem tudják eldönteni, szabályos-e ez a megoldás. A többiek az olaszoktól vették a példát, akik 1996-ban – az amerikai JP Morgan bankház segítségével – először hajtottak végre olyan valutacserés kötvényátforgatást, ami a törlesztési terhek későbbre tolásával friss pénzt hozott, mégis csökkentette a statisztikailag kimutatott adósságot. Az Eurostat csak 2008 márciusában adott ki az államháztartási mérlegen kívüli tranzakciókat – mint a 2005-ös magyar autópálya-finanszírozás mások által is alkalmazott módszere –, valamint az ehhez hasonló swap-ügyletek alkalmazását kizáró irányelveket.
Nem csupán bonyolult származékos ügyletekkel próbálták a közös valuta átvételéhez feltételeket szabó maastrichti kritériumokhoz igazítani költségvetési hiányukat és államadósságukat az EU-tagországok. Franciaország 1997-ben a France Telecom privatizációjával kapott 37,5 milliárd frankból a GDP 0,5 százalékával tudta csökkenteni deficitjét, Berlin pedig egy német adófizetői csoport szerint a magánosításból befolyt bevételek megfelelő könyvelésével ugyanebben az évben 5-ről 2,7 százalékra faragta le a hiányt.
A legnagyobb népszerűségnek az értékpapírosítási (securitisation) ügyletek örvendtek, amelyekben valamely jövőbeni jövedelmüket csapták zálogba a kormányok a jelenben kibocsátott kötvények fedezeteként. A technika annyira közkeletű, hogy 1997-ben még a rocksztár David Bowie is kötvényesítette majdani jogdíjait. Belgiumban és Portugáliában a később befolyó adóbevételekre vettek föl hitelt, Olaszország társadalombiztosítási és lottóbevételei fejében igyekezett gyorsan pénzhez jutni. A gyakorlatot az Eurostat először 2002-ben – a hasonló módszereket alkalmazó amerikai Enron energiakereskedő cég összeomlását követő nemzetközi számviteli szigorítások hullámában –, majd 2005-ben próbálta letörni.
A görögök ebben is rafináltak voltak, sorra hozták létre a mondabeli isteneikről és hőseikről elnevezett ügyleteket a jövőbeni bevételek terhére. Amerikai, francia és német bankok közreműködésével kötvényesítették a külföldi utasszállító repülőgépek légtérhasználati díjait és a repülőtéri illetékeket (Aiolosz), a lottóbevételeket (Ariadné) vagy az EU-tól várt forrásokat (Atlasz). Nikosz Krisztodulakisz akkori pénzügyminiszter 2001-ben az athéni Akropoliszra és más ókori műemlékekhez látogató turisták belépődíjára is kötvényt szervezett volna, ám e tervet az archeológusok megfúrták, mert attól tartottak, a törlesztéshez szükséges bevételek előteremtésének kényszere miatt nagy lenne a csábítás a helyszínek amerikai mintájú élményparkká alakítására, ami tönkretenné a történelmi légkört.
NAGY GÁBOR
